2018.08.13. 18:28

Ha kell, dicsér, másszor bírál

Miskolc - Sikeres pályafutása a Miskolci EAFC-ban kezdődött, majd Zalaegerszegen alkotott maradandót. Interjú: Magyar Attilával.

Magyar Attila a helyi kosárlabda-társadalom egyik legismertebb alakja. Játékosként sokra vitte, de letette a névjegyét a civil életben is. Véleményét soha nem tartja magában, ha kell, dicsér, másszor bírál. Bármit tesz, jobbító szándékkal csinálja, és ezt senki nem kérdőjelezi meg.

Hogyan emlékszik vissza a MEAFC-időszakra?

Ennek előzménye a Földes Ferenc Gimnázium és az ott testnevelőtanárként dolgozó Osgyáni Zoltán, aki fantasztikus kosárlabdaedző volt, a keze alól számtalan sok jó játékos nyert felvételt az egyetemre és játszott a MEAFC-ban. Középiskolás korunktól nagyon jó szellemű, összetartó és baráti társaság volt a miénk. A keretben Gallyas Sándor kivételével csak egyetemisták voltak, és igazi nagybetűs csapatként jutottunk be 1975-ben az NB I-be. Tudtuk, hogy az akkori első osztályú csapatok játékosai félprofik, azaz pénzért kosaraznak, mi pedig teljesen amatőrként, kalóriapénz gyanánt a menzára kaptunk dupla jegyet és a vidéki meccseink után ebédet, vacsorát, sört, fröccsöt, üdítőt, mert mi nem a pénzért játszottunk. Ettől függetlenül helyi sporttörténelmet írtunk, gondolok a feljutást eldöntő Csőszerelők elleni telt házas meccsünkre. A fantasztikus évekre nagyon szívesen emlékszem vissza, a baj csak az, hogy már eltelt több mint negyven év.

Később meg sem állt Zalaegerszegig. Miért távozott?

A MEAFC akkori kezdő ötöse így nézett ki: Varga József, Magyar Attila, Gallyas Sándor, Béres Lajos, Busák István. Ezt a csapatot kellett volna az akkori vezetőknek egyben tartaniuk. A csapat kérése csak az volt, hogy évente biztosítsanak egy játékosnak lakást, főleg úgy, hogy akkoriban nagyon sok tanácsi bérlakást osztottak. Mivel ez nem történt meg, mindenki átigazolt: Varga Oroszlányba, Béres a Videotonhoz, Busák Egerbe ment, engem pedig – mivel 1977 októberében Kaposvárra vezényeltek katonaként és ott a Táncsics SE-ben kosaraztam – megkeresett a Zalaegerszegi TE: rögtön kaptam kétszobás lakást, így elköltöztem.

Hány évig játszott a Dunántúlon, és miket ért el?

Hét teljes évadot játszottam a ZTE-ben: 1979 januárjától 1986 júniusáig félezernél több mérkőzésen léptem pályára, általában kezdőként. Ebben benne vannak a bajnoki, a nemzetközi Koracs Kupa-, a Duna Kupa-, a Magyar Népköztársasági Kupa-, a Felszabadulási Kupa-találkozók, és számtalan torna, továbbá edzőmeccs. Büszke vagyok arra, hogy 1984-ben csapatkapitányként a harmadik helyen állva vehettem át a bajnoki bronz- és a kupaezüstöt. Később még bajnoki ezüst és MNK-bronz is a vitrinembe került. Abban az időben szinte lehetetlen volt bármit nyerni, hiszen a Budapesti Honvéd egyeduralkodóként szerepelt.

Mi kellett volna ahhoz, hogy bekerüljön a válogatottba?

Mi a Ratkó-korszak gyermekei voltunk, vagyis az ötvenes évek elején nagyon sokan születtünk, így a mindenkori szövetségi kapitánynak volt merítési lehetősége. Akik Miskolcról indulva Budapestre kerültek játékosként az ottani csapatokhoz, és tehetségesek voltak, hamarabb válogatottak lettek. Gondolok Losonczy Árpádra, Kamarás Györgyre, Tarjáni Péterre. Vidékről akkor csak Ágfalvy Györgyre emlékszem, ő Bajáról lett válogatott.

Sportállásban kosárlabdázott, vagy kamatoztatta mérnök-tanári diplomáját is?

A kosárlabda mellett – mivel ez napi két edzést jelentett – óraadó tanárként a Pénzügyi Számviteli Főiskola zalaegerszegi karának matematika tanszékén analízist és statisztikát tanítottam. Érdekességként említem, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság egykori sajtófőnökét, a rádiós Siklós Eriket is tanítottam.

Mikor vonult vissza, és mit csinált utána?

Harminchárom évesen, 1986-ban finoman a tudtomra adták, hogy elértem a krisztusi kort. Így visszavonultam, és hazaköltöztem Zalaegerszegről. Eperjessy Gyula, a MEAFC akkori edzőjének unszolására levezetésként még játszottam pár évet a MEAFC-ban, de a játékosok és vezetők szemlélete, felfogása nem egyezett az enyémmel, így később már csak az öregfiúkban, a megyei bajnokságban pattogtattam. 1995-ben, amikor megyei bajnokságot nyertünk, Gallyas Sanyi 50, Tisza Sanyi 47, Kerekes Pisti 42, Lőrincz Pisti 40, jómagam pedig 42 éves voltam. A tényleges munkát a 101-es Szemere Szakmunkásképzőben kezdtem, műszaki vezető, majd tanműhelyvezetői beosztásban. A diákunk volt többek között a később a MEAFC-nál és a szövetségben több funkciót betöltő Bene Szilárd is. 1997-től Bihall Tamás, a BOKIK elnöke hívására, az akkor induló szakképzési osztályára kerültem, majd a kecskeméti Gépipari Automatizálási Főiskola adjunktusaként dolgoztam, utána a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara következett, végül a BOKIK-ban fejeztem be a munkámat, és lettem nyugdíjas.

Miért nem lett önből edző?

Az 1995-ben a Mol támogatásával létrejött NB II-es bajnokságban csak azok játszhattak, akik egyetemre jártak. Ennél a csapatnál edzősködtem, harmadikok lettünk, de a háromfős klikknek nem volt szimpatikus a maximalizmusom, és megfúrtak. Jelenleg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének égisze alatt futó kerekesszékes bajnokságban – amelyen a DVTK kerekesszékes csapata is indul – töltöm be a vezetőedzőséget és képviselem őket a szövetségben elnökségi tagként.

Kapcsolatban áll régi társaival?

Egyeztetések után, 2015-ben a MEAFC vezetősége rábólintott arra, hogy az NB I-be jutásunk negyvenéves évfordulójára – mivel 1975 decemberében nyertük meg az NB II Keleti csoportját és jutottunk fel az akkor 14 csapatos NB I-be – összehívták az akkori csapatot. Nagyon örültem az összejövetelnek! Azóta már Szabó Imre (Jimmy bácsi), az akkori edzőnk és Szaniszló Sándor (Bukszi) intézőnk sincs az élők sorában. Varga Oroszlányból, Béres (aki a magyar férfi-kosárlabdaválogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics apósa) Székesfehérvárról volt itt. Busákkal Egerben szoktam találkozni, mert felnőttképzési programszakértőként a Wigner Jenő Iskolának – ahol ő az igazgató – szoktam szakérteni. Gallyas nagyon korán, 2001-ben, 56 évesen hunyt el. A többiekkel Miskolcon tartom a kapcsolatot.

Merre tart a férfikosárlabda?

A tavalyi évben, 1999 után ismét, kijutottunk az Európa-bajnokságra, hozzáteszem: felemelték a létszámot 16-ról 24-re. Ez pozitívum, de az nem, hogy túlságosan sok a csapatokban az idegenlégiós. Az is pozitív, hogy vannak magyarok az európai topbajnokságban (például Hanga Ádám Barcelonában), de ez csak keveseknek adatik meg. Sajnos a magyar utánpótlás-válogatottak, bármelyik korosztály Európa-bajnokságain, csak a B-csoportokban szerepelnek, szemben a lányokkal, akik

mindhárom korosztályban (U14, U16, U18) A-csoportosak.

Nem tart attól, hogy itthon a pénzbőség megöli a sportágat?

Erről éles viták zajlanak a szakmai és a laikus körökben egyaránt. Nem helyeslem a mai dotálást, vagy nevezzük ezt fizetési rendszernek, de van más baj is. A szövetségnek meg kellene találnia a helyes arányt: például a női bajnokság alapszakaszában évek óta az első félidőben kötelező szerepeltetni egy húsz év alatti játékost. Nézzük meg, hogy milyen eredményekkel büszkélkednek leány-utánpótláscsapataink és a válogatott is, azaz a fiúk szeme előtt van az élő és jó példa.

Hogy látja a MEAFC-nál folyó munkát?

Örülök annak, hogy Drahos Gábor (aki a fiam egyik legjobb barátja) személyében fiatal, ambiciózus, az NB I A-csoportjában évekig pattogtató játékos lett az edző. Új szellemiséget, ritmust, hozzáállást követel majd meg, ez biztosan előreviszi a csapat teljesítményét és szereplését. Sok sikert kívánok neki és csapatának, érjenek rövid időn belül az NB I A-csoportjának közelébe.

Az alma nem esett messze a fájától: a fiából edző lett.

Gergely évekig dolgozott az NB I női vonalán, előbb Szegeden, majd Szekszárdon, most a DVTK Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója Miskolcon.

Figyeli a munkásságát?

Természetesen. Mivel játékos-pályafutását sérülések nehezítették (többször operálták), így az edzősködésre adta a fejét és jól tette. Lelkiismeretesen, odaadással, nagy szakmai felkészültséggel teszi a dolgát. Ezt a szövetségben is elismerik, hiszen 2011 óta az utánpótlás korosztályos Európa-bajnokságokon (mindig a legmagasabb osztályban, az A-csoportban), az Universiadén, az Európai Ifjúsági Játékokon hol vezetőedzőként, hol másodedzőként dolgozik. Miskolcon minden meccsén kint vagyunk a feleségemmel, a lányaimmal és a párjaikkal. Hangosan buzdítjuk a mindenkori csapatát a minél jobb eredményért, bár sok embernek szokatlan ez a fajta szurkolás.

A fia nem nyergel a férfiakhoz?

Szegedről hívták Szekszárdra, az NB I-es női csapathoz vezetőedzőnek. Négy éve alatt minden esztendőben bevitte a csapatot a rájátszásba. Férficsapat is kereste már, de eddig a női vonalat választotta.

A kosáron kívül még mi érdekli?

A külföldi labdarúgás. Aztán mivel a Miskolci Vörös Meteornál kézilabdázóként kezdtem a sportot, ezt a műfajt is kedvelem: a magyar élcsapatokat követem a tévében. A jó teniszmeccsek, az úszás, a kajak-kenu és minden élvezetes sportesemény érdekel. Hétvégeken és hét közben, amikor bajnoki időszak van, a DVTK és a MEAFC kosárlabdameccseire is eljárok.

Mindenkit ismer, akinek szava van a kosárlabdában?

Igen. Az országos szövetségben dolgozó szakemberek közül többel ápolok kiváló viszonyt. Általuk jó kezekben van a sportág irányítása. Helyi szinten pedig ki kell emelnem Király Sándort, akinek többek között az akadémia létrejötte is köszönhető.

Szeretné-e, ha a DVTK-nál is felépítenék a férfiszakágat?

Felesleges lenne rivalizálni a két egyesületnek Miskolcon, legyen a városnak csak egy, de igazi, magas szintű férficsapata.

Mivel tölti a napjait?

Mérnök-tanári végzettségemnek köszönhetően már lassan negyedszázada szerepelek az Országos szakmai elnöki listán, ebből kifolyólag vizsgaelnökként, illetve -tagként az oktatás és a gépészet szakmacsoportokban vizsgáztatok, felnőttképzési programszakértőként szakértői munkát végzek, és néha matematikából korrepetálok. Szerda délutánonként a Szemere középiskolában a régi kollégákkal focizom, csütörtökönként pedig a Fazekas általános iskolában kosárlabdázom a barátaimmal. Mivel elég sokat utazom, a vonaton általában olvasok, keresztrejtvényt fejtek, sudokuzok. És van még heti egy-két kerekesszékes edzésem, plusz ehhez jönnek a bajnoki fordulók. A legfontosabb viszont: áprilisban megszületett az első kisunokám, innentől kezdve ő kerül a középpontba.

Milyen tisztségei vannak?

Az MKOSZ fogyatékkal élő kosárlabdázók bizottságának elnökségi tagja vagyok a DVTK képviseletében. A magyar kerekesszékes válogatott másodedzői feladatát is ellátom, a szövetségi kapitány kérésére társadalmi munkában, szeretetből. Amennyiben igényelnék, szívesen vállalnék szaktanácsadói feladatokat is szűkebb pátriámban.

Ha most lenne ügyes fiatal, hogyan indulna az életnek?

Mivel a sportot csak szívvel és lélekkel lehet csinálni, és ehhez kellenek a jó szakemberek, akik hozzásegítik a sportolót ahhoz, hogy a tehetségét kibontakoztathassa, olyan klubot választanék, ahol ezek a feltételek adottak és kipróbálnám magam külföldön is.

Hány Magyar lesz még a pályán?

Remélem, hogy az unokákból majd kosárlabdázó válik.

Kolodzey Tamás