Sport

2017.06.09. 15:41

Két nap, két korcsoportban, ötszáz versenyző Miskolcon

Miskolc - A miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban tartják az utánpótlás-birkózók országos csb-döntőjét.

Miskolc - A miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban tartják az utánpótlás-birkózók országos csb-döntőjét.

A hétvégi kétnapos diák és serdülő kötöttfogású seregszemlére 38 csapat 500 sportolóját várja a házigazda szerepét betöltő Magyar Birkózó Szövetség és a DVTK-MVSI.

Jó szereplést várnak

A három szőnyegen sorra kerülő eseményről Deák-Bárdos Mihály, a Miskolc Városi Sportiskola szakmai vezetője, Lakatos Győző, a DVTK-MVSI szakosztályvezetője és Juhász Sándor edző tegnap tartott sajtótájékoztatót. A csb-döntőjére a piros-fehérek számára Egeren keresztül vezetett az út: a területi finálét mindkét korcsoportban a miskolciak nyerték. A helyiek újra jó szereplést várnak, a serdülőktől egyesen első helyet. Az idén eddig tizenhárom országos bajnoki cím jutott a megyeszékhely egyik legeredményesebb klubjának, a hagyományok pedig köteleznek. A diósgyőriek között ott lesznek azok is, akik a közelmúltban a belgrádi serdülő Európa-bajnokságon képviselték színeinket, a jelenlétük növeli az esélyeiket. Mindkét napon késő délutánig tartanak majd a csaták, amelyeket bárki megtekinthet, belépődíjat ugyanis nem szednek. Meccs meccs „hátán” lesz: mindkét korosztályban öt-öt 3-as és egy 4-es csoportot alakítanak ki, az elsők továbbjutnak, majd kétszer 3-as csoportot képeznek. A végküzdelmek során pedig az azonos helyezettek csapnak össze az első, a harmadik és az ötödik helyért, míg a többiek teljesítményét számolással határozzák meg. A papírforma a Ferencvárosi TC, az Erzsébeti SMTK és a DVTK-MVSI csapatainak fölényét ígéri.

ÉM-KT


A program

Zrínyi Ilona Gimnázium, sportcsarnok (Miskolc, Nagyváthy u.)

Június 10., szombat

  • 9.00: mérlegelés
  • 10.30: a 10–12 éves diákok versenye
  • Június 11., vasárnap

  • 9.00: mérlegelés
  • 10.30: a 13–15 éves serdülők küzdelme
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!