Sport

2017.02.09. 18:27

Férfi kosárlabda MK - Hárommillió forint a győztesnek

Budapest - Hárommillió forintot kap a férfi kosárlabda Magyar Kupa győztese a jövő csütörtöktől szombatig tartó, győri nyolcas döntőben.

Budapest - Hárommillió forintot kap a férfi kosárlabda Magyar Kupa győztese a jövő csütörtöktől szombatig tartó, győri nyolcas döntőben.

A szövetség (MKOSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján Bodnár Péter főtitkár elmondta, a második helyezettnek másfél millió jár, míg a bronzérmes 900 ezer forinttal gazdagodik.

"Igaz, hogy a semleges helyszín miatt egyik csapat sem élvezhet pályaelőnyt, ugyanakkor minden költséget az MKOSZ áll, beleértve a szállást és a szervezést is" - hangsúlyozta a főtitkár, hozzátéve, a sűrű versenynaptár miatt 2014-ben bevezetett nyolcas MK-döntő sikeres ötletnek bizonyult, s Magyarország egyben igazodott az európai trendhez, mivel sok országban ezen a hétvégén rendezik a kupaküzdelmeket. Ráadásul az átszervezéssel emelték az alapszakasz fontosságát is.

Szalay Ferenc, a szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy azért esett Győrre a választás, mert Budapesten nem találtak erre az időszakra alkalmas csarnokot.

"A BOK és a Tüskecsarnok foglalt, a Papp László Sportaréna pedig túl nagy lett volna. A győri Audi Aréna már bizonyított a 2015-ös női Európa-bajnokság középdöntőinek rendezésekor, ráadásul a nemzetközi szövetség illetékesei szerint Európa legjobb kis csarnokáról van szó" - közölte az MKOSZ vezetője.

A rendezők nevében Fűzy András, a CMB Cargo UNI Győr női klub társadalmi elnöke felidézte, hogy Győr a 2015-ös Eb mellett két női kupadöntőnek is otthont adott már, és a kosárlabda lesz a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) egyik kiemelt sportága is.

Ami az MK menetrendjét illeti, a címvédő Körmend a Szombathellyel csap össze a negyeddöntőben, míg a bajnok Szolnok a Kaposvárral találkozik. A tavalyi fináléban a Körmend 68-55-re legyőzte az akkor címvédő Szolnokot a budapesti Syma Carnokban, ezzel fennállása során hetedszer hódította el az MK-trófeát.

A három éve bevezetett lebonyolítási rendszer szerint az NB I első nyolc helyén álló csapat kerül be az MK-ba. Az első napon a negyeddöntőkre, a másodikon az elődöntőkre, a harmadikon pedig a bronzmérkőzésre és a döntőre kerül sor. Az M4 Sport az utolsó negyeddöntőt, továbbá az elődöntőket és a finálét élőben közvetíti, a többi találkozóról pedig az MKOSZ honlapja ad online közvetítést. A napijegyek 1900 forintba kerülnek.

A Magyar Kupa névadója a 2013-ban 82 évesen elhunyt Zsíros Tibor 116-szoros válogatott, aki 1955-ben Európa-bajnok lett a nemzeti csapattal Budapesten, és játékosként három, edzőként pedig egy olimpián vett részt.

A Zsíros Tibor Magyar Kupa negyeddöntőjének menetrendje:

Naturtex-SZTE-Szedeák - Pécsi VSK-PANNONPOWER 13.00

Szolnoki Olaj KK-Kaposvári KK 15.30

Zalakerámia ZTE KK-Alba Fehérvár 18.00

Falco KC Szombathely-Egis Körmend 20.30

Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:

2007: Szolnoki Olaj

2008: Atomerőmű SE

2009: PVSK-PANNONPOWER

2010: Zalakerámia-ZTE

2011: Szolnoki Olaj

2012: Szolnoki Olaj

2013: Alba Fehérvár

2014: Szolnoki Olaj

2015: Szolnoki Olaj

2016: Egis Körmend

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!