Sport

2016.08.11. 01:42

Rio 2016 - Szilágyi Áron negyeddöntős

Rio de Janeiro - Szilágyi Áron bejutott a negyeddöntőbe a riói olimpia szerdai férfi kardversenyében.

Rio de Janeiro - Szilágyi Áron bejutott a negyeddöntőbe a riói olimpia szerdai férfi kardversenyében.

A szám magyar címvédője másodjára a bő élmezőnyhöz tartozó fehérorosz Aliakszandr Bujkeviccsel vívott, akit 15-12-re győzött le.

A párharc során nem volt olyan szakasz, amikor Szilágyi igazán elkapta volna a fonalat, de végig küzdött, hogy előnyt csikarjon ki. A fordulatos mérkőzésen 4-3 után mutatta be az első határozott akciót, amivel szép egylámpás találatot ért el. Ezzel együtt az egyperces pihenőre 7-8-nál került sor. A folytatásban 9-9-nél volt utoljára egyenlő a sok állással megszakított asszóban, majd Szilágyi a 13. tusánál mutatott be először látványos és eredményes védés-visszavágást. Ezzel 13-9-re vezetett, és onnan Bujkevicsnek már nem volt reális esélye a fordításra. Az utolsó tust a fehérorosz vitatta, de végül kénytelen volt beletörődni a döntésbe.

A négy közé kerülésért a román Tiberiu Dolniceanu lesz Szilágyi Áron ellenfele magyar idő szerint 20.50-től.

Eredmények:

a 32 között:

Szilágyi Áron-Julian Ayala (mexikói) 15-9

Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Decsi Tamás 15-10

a 16 között:

Szilágyi-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-12

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!