2016.04.21. 14:10
Az Európa-bajnokságon négyszeres a szorzó
Miskolc - Kazanyban pénteken lép tatamira Gercsák Szabina, a Hell Miskolci Judo Club tagja.
Miskolc - Kazanyban pénteken lép tatamira Gercsák Szabina, a Hell Miskolci Judo Club tagja.
Oroszországban rendezik a cselgáncs kontinensbajnokságot, amelyen több száz sportoló lép tatamira. Köztük lesz Gercsák Szabina, a Rio de Janeiro-i olimpiai szereplésért küzdő, 70 kilós miskolci kiválóság is. Az ifjúsági ötkarikás bajnoki címmel is rendelkező versenyző – mestere, Flórusz János kíséretében – szerdán Isztambulon keresztül repült a Moszkvától mintegy 600 kilométerre fekvő, másfél milliós nagyvárosba.
Cél a pontszerzés
– Csütörtökön lesz a mérés, pénteken pedig az egyéni verseny – közölte Flórusz János. – Tanítványom vasárnap is szerepel majd, ekkor tartják a csapatok versenyét. Ami az egyénit illeti: a mezőny rendkívül erős, ugyanis a világranglista első tíz helyezettjéből hét nevezett. Akik bekerülnek az első három közé, nagyon jól járnak, mert a viadal egyben olimpiai kvalifikációs viadal és négyszeres a szorzó. Az első 400, a második 240, a harmadik 160 ponttal gazdagodik.
Arra a kérdésre, hogy mit vár Gercsák Szabinától, a tréner így felelt:
– Célunk a pontszerzés. Óvatosak vagyunk, nem tehetünk mást, hiszen Szabina három hetet is kímélő edzésmódban dolgozott, a derekával Budapestre járt kezelésre. Az idei év első három és fél hónapját nagyon megnyomtuk, ezért nem volt ideje arra, hogy bajait kipihenje, most azonban már sokkal jobban van, a fájdalmai is megszűntek.
ÉM-KT
Jó tudni
Kazanyból élő közvetítést sugároz az M4. Gercsák Szabina szereplését pénteken 11.40-től követhetik az érdeklődők.