Sport

2016.01.22. 23:26

MVSC: Nehezen, de diadalmaskodott a TFSE

Miskolc - Pénteken este vereséget szenvedett az Albrecht-MVSC-MVSI NB I-es női röplabdacsapata.

Miskolc - Pénteken este vereséget szenvedett az Albrecht-MVSC-MVSI NB I-es női röplabdacsapata.

A 16. forduló keretében a zöld-fehérek a TFSE vendégeként léptek pályára. Az első játszmában hamar elhúztak a hazaiak (9-5), a vendégeknél a nyitásfogadással volt baj. Később fej-fej mellett haladtak a csapatok, de sok hiba fordult elő, ideges és kapkodó játékot láthattak a nézők. A kevesebbet tévedő TFSE tartotta előnyét, s bár felzárkóztak a vendégek (22-17), de innen már nem akadt visszaút, csupán a 20-ra kerekítés.

A végjátékokban

A második szettben fordult a kocka: az MVSC javította a hibákat, biztosabbá vált a nyitásfogadása és a védekezés is, így rögtön magasabb szintet hoztak a miskolciak. Az első technikai időnél még a 6:8-ra a zöld-fehérek vezettek, a TFSE azonban 10-9-re fordított, majd elhúzott. A borsodiak azonban felzárkóztak (20-18), majd kezdődött a végjáték, ebben pedig a fővárosiaknak voltak rendben az idegei.

A harmadik felvonásra jellemző volt a nagy küzdelem és a kevés hiba. Az elején megugrottak a hazaiak, de a vendégek felzárkóztak: jó blokkokat és támadás befejezéseket produkáltak. 12-12 után viszont szétesett a játékuk, és meglépett a TFSE.

„Elnyitották” magukat

A 23-22-t követően pedig azért szálltak el az MVSC reményei, mert elnyitották magukat. Összességében sokkal több volt ebben a mérkőzésben.

ÉM-KT

Jegyzőkönyv

TFSE – Albrecht-Miskolci VSC-MVSI

3:0 (20, 19, 22)

Budapest, 50 néző. V.: Csizmarik, Tillman.

TFSE: Neizer, Szabó D., Ostorházi, Tóth, Hegedűs, Molnár. Csere: Dobrovits (liberó), Körmendi. Vezetőedző: Bóta Enikő.

MVSC: Szajkó, Kiss E., Kiss V., Zsofnyák, Nagy D., Mészáros. Csere: Sinai, Kocsis, Kovács G. Vezetőedző: Kerekes Attila.

Bóta Enikő: – Megizzadtunk a sikerért.

Kerekes Attila: – Egy nyerhető mérkőzésen a kritikus pillanatokban döntő hibákat vétettünk.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!