Sport

2015.03.01. 00:20

Aluinvent-DVTK: Győztes idegenbeli rangadó = 3. hely

Az évad első idegenbeli rangadóját nyerte meg szombaton az alapszakasz zárásán a DVTK és ez 3. helyet ér.

Az évad első idegenbeli rangadóját nyerte meg szombaton az alapszakasz zárásán a DVTK és ez 3. helyet ér.

A női kosárlabda NB I/A 18. fordulóját, vagyis az alapszakasz zárókörét játszották a csapatok szombaton este. A forduló előtt a negyedik helyen álló Aluinvent-DVTK a „másodikos” CMB CARGO UNI Győr vendége volt, és nyernie kellett ahhoz, hogy előrébb lépjen a tabellán, hogy a rájátszásra egy viszonylag kedvező helyet érjen el. És nem is akárhogy: mivel a két csapatnak a fordított párosításban, Miskolcon játszott meccsén a Győr volt a jobb négy ponttal, így nem csak győzni kellett az előzéshez, hanem legalább 5 ponttal jobbnak kellett lenni ehhez.

Triplazuhatag

Jól kezdett a Diósgyőr, a 2. percben 0-5 volt az állás. Aztán két minutával később már a hazaiaknál volt az előny (6-5), mert vendégoldalon sok volt az eladott labda. A DVTK két büntetővel még visszavette a vezetést, de miután Vajda beverte a meccs első tripláját (9-7) lefagyott a Diósgyőr. A piros-fehérek kísérletei sorra maradtak ki, csak büntetőből sikerült betalálniuk, miközben a Győr hármasával vette a lépcsőfokokat (15-9). A hazaiak zsinórban hat triplát vágtak be, és ennek a remek szériának köszönhetően alaposan elléptek (24-11). A Győr sokfaultos játéka közepette az első játékrészben a Diósgyőr csak két akciókosarat tudott szerezni, viszont a másik oldalon 10 perc alatt 7 (!) trojka ért célba (29-17).

Allison duplájával 10-re jött fel a DVTK a második negyed elején (29-19), és bár a győriek nem álltak le a hármas kísérletekkel, ezek ekkoriban már nem sültek, viszont ezt felismerve közelről is próbálkoztak, eredménnyel (33-19). Aztán a cserepadról érkezett Bishop zsinórban szerzett öt pontjával lett egyszámjegyű különbség a csapatok között (33-24), majd amikor a vendég drukkerek bizakodni kezdtek, érkeztek Laklóth triplái, szám szerint kettő (39-24). A 16. és 17. percben egyik csapatank sem sikerült a gyűrűbe találnia, de a hajrá a Diósgyőrnek sikerült jobban, a faultokkal teli csatában elsősorban büntetőkkel araszolgattak a vendégek (42-35).

Fantasztikus

A harmadik negyedet Czank egy hárompontossal üdvözölte, majd bevágott egy duplát is, és ezzel nyitott lett a mérkőzés. Győri oldalon Ivanovicban volt pont ekkoriban, de 47-40-nél leblokkoltak a hazaiak. Jól védekezett a DVTK és egy Bishop dupla után egy Horváth B., majd egy Bishop tripla következett, ez utóbbival átvette a vezetést a vendégcsapat (47-48).

 

Örömmámorban úszott a kb. 100 fős diósgyőri szurkolótábor, akik szinte kivétel nélkül a szombathelyi focibajnokiról hazafelé tartva ejtették útba a kosármeccset, és varázsolták hazai pályát, remek hangulattal. A kedvenceik pedig szárnyaltak, 47-52-nél, egy 0-12-es etap után kért időt a hazaiak mestere. De a visszatérés után is vendég kosár ért célba, és a fantasztikus játékrész végére hét pontos fórt szedett össze a DVTK (49-56).

A negyedik menet elején Szécsi termelt egy kettest, majd két perc kosárcsend után Bálint hármasa repítette plusz 10 fölé a Diósgyőrt (49-61). Sok dobás tévesztett célt ekkoriban, de a Diósgyőr, ahogy az egész meccs folyamán, úgy most is jobban szedte a lepattanókat, és kontroll alatt tartotta a meccset. Hat perc alatt ebben a játékrészben mindössze 7 pont esett 2-5-ös eloszlásban (51-62). A csapkodást a 37. percben egy Horváth B. hármas szakította meg, és ezzel tulajdonképpen eldőlt a meccs (51-64). A végén már csak arra kellett figyelnie a DVTK-nak, hogy öt pontot megőrizzen az előnyéből, és ezt sikerrel tette. Az idegenbeli bravúrt a legjobbkor érte el a Diósgyőr, és ezzel az alapszakasz harmadik helyére futottak be. Ugyanis az idei év első két hónapjában lejátszott 9 meccsükből a hetedik győzelmüket aratták.


JEGYZŐKÖNYV

CMB CARGO UNI Győr – Aluinvent-DVTK

59-71 (29-17, 13-18, 7-21, 10-15)

Győr, 300 néző. V: Győrffy, Boros T., Makovsky.


CMB CARGO UNI Győr: Radocaj (6), IVANOVIC (19/12), Török Á. (3), LAKLÓTH (17/9), Vajda (5/3). Csere: Horváth K. (3/3), Czirják (4), Vincze (2), Vulic (-). Edző: Völgyi Péter.

Aluinvent-DVTK: HORVÁTH B. (10/6), CZANK (12/3), Bálint R. (8/3), SZÉCSI (10), Coulibaly (7). Csere: Rasheed (-), Allison (8), BISHOP (14/3), Dubei (-), Ciappina (2). Edző: Miguel del Jesús López Alonso.


Völgyi Péter: – A diósgyőri csapat jól felkészült belőlünk. Csak akkor tudtunk volna nyerni, ha a mérkőzés végéig pontosabban dobunk, és át tudjuk játszani a zónavédekezésüket.

Miguel del Jesús López Alonso: – Tudtuk, hogy legalább négy ponttal kell nyerni a mindkét csapatnak fontos találkozón. Az első negyedben nem találtuk a ritmust, a hátrányból viszont igazi csapatként tudtunk talpra állni.


A női NB I/A alapszakasz végeredménye

1. UNIQA-Euroleasing Sopron 18 17 1 1558-1236 35

2. PEAC-Pécs 18 13 5 1452-1207 31

3. Aluinvent-DVTK 18 12 6 1422-1185 30

4. CMB CARGO UNI Győr 18 12 6 1380-1219 30

5. PINKK-Pécsi 424 18 11 7 1363-1243 29

6. Zalaegerszegi TE NKK 18 10 8 1389-1384 28

7. Atomerőmű KSC Szekszárd 18 6 12 1186-1444 24

8. Ceglédi EKK 18 6 12 1272-1396 24

9. MTK-Budapest 18 3 15 1229-1458 21

10. MKB-Euroleasing Vasas 18 - 18 981-1460 18


Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol: Aluinvent-DVTK – CMB CARGO UNI Győr 62-66, CMB CARGO UNI Győr – Aluinvent-DVTK 59-71 és Atomerőmű KSC Szekszárd – Ceglédi EKK 80-75, Ceglédi EKK – Atomerőmű KSC Szekszárd 74-85.


A folytatás: rájátszás

A rájátszás a március 12-14-én Győrben sorra kerülő Magyar Kupa döntő után kezdődik. Az első nyolc csapat negyeddöntőt vív, az utolsó kettő – az MTK és a Vasas – pedig a kiesőről dönt. A negyedöntők két nyert meccsig tartanak, váltakozó pályaválasztói joggal, és ha két meccs után is döntetlenre állnak, akkor a harmadik találkozónak is az elől álló csapatok lesznek a pályaválasztói:

  • UNIQA-Euroleasing Sopron – Ceglédi EKK
  • PEAC-Pécs – Atomerőmű KSC Szekszárd
  • Aluinvent-DVTK – Zalaegerszegi TE NKK
  • CMB CARGO UNI Győr – PINKK-Pécsi 424
  • Az elődöntők szintén két nyert meccsig tartanak amelynek során UNIQA-Euroleasing Sopron/Ceglédi EKK – CMB CARGO UNI Győr/PINKK-Pécsi 424 és PEAC-Pécs/Atomerőmű KSC Szekszárd – Aluinvent-DVTK/Zalaegerszegi TE NKK párharcokat rendeznek.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!