Sport

2014.11.10. 09:58

DVTK vs. Szpari - Emberelőnyben fordítottak

A Nyíregyháza SFC-t fogadta vasárnap este a Diósgyőri VTK a labdarúgó NB I 14. fordulójában.

A Nyíregyháza SFC-t fogadta vasárnap este a Diósgyőri VTK a labdarúgó NB I 14. fordulójában.Harsány fütty­koncerttel és fújolással köszöntötte a melegíteni kivonuló nyírségi csapatot a diósgyőri szurkolók egy része 18 óra tájban, ez is mutatta, hogy itt aztán nemcsak meccs­ről, hanem érzelmekről is szó van. A hazai ultrák a legutóbbi, Dunaújváros elleni meccset kihagyták az országos bojkott miatt, a stadiontól nem messze lévő vendéglátóhelynél drukkoltak (miközben a találkozót kivetítették az egyik bérház falára), most viszont visszatértek megszokott helyükre. A vendégtábor mintegy kétszáz fővel képviseltette magát, így borítékolható volt néhány éles szóváltás a felek között. A Diósgyőr hazai pályán még nem szenvedett vereséget az ősszel, igaz, utóbbi négy bajnoki összecsapásán nem tudott győzni, mindössze három pontot gyűjtött, így nagyon kellett volna a siker, hogy Elekék ne távolodjanak el a dobogótól. Fantasztikus hangorkánban indult útjára a labda, az első izgalmat Alves hazafejelése jelentette, majd Griffiths bólintása után Balogh húzta le a labdát. Husic volt lendületes, Bacsa pedig okosan ment át a vendégvédelmen, lövése után a Spartacus hálóőre védett. Vállalta a kezdeményezést a Diósgyőr (nem is volt kérdés, hogy ez így lesz), amire láthatóan felkészült a vendégegyüttes egy túlbiztosított védelemmel. A piros-kékek labdaszerzés után azonnal előreívelték a labdát egyszem csatáruknak, vagyis a Nyíregyháza futballjában is benne volt a veszély. A 18. percben aztán mindez gólban is megjelent, mert egy pontrúgást követően a hazai védelem nem tudta lekövetni a labdát, amit Pákolicz a hálóba továbbított. Nem sokkal később hasonló játékhelyzetből a DVTK válaszolhatott volna, de ez elmaradt.

Még jobban nekidurálta magát Sivic Tomislav együttese, mezőnyfölényben futballozott, miközben a közönség jelentős hányada Kassai Viktort szidta. Szabálytalanságokkal tördelte és lassította a mérkőzést a Nyíregyháza, egy ideig emberhátrányban volt a DVTK, ugyanis Bacsa vállsérülést szenvedett, nem tudta folytatni a rangadót. Az első félidőben a Diósgyőr sok labdát vesztett a leginkább fontos területen, a középpályán, és ennek köszönhetően sem tudott sok igazi ziccert kialakítani Balogh kapuja előtt.

Korai piros lap

Valamit nagyon ki kellett találnia a vendéglátók szakvezetőjének a folytatásra, mert az biztos volt, hogy a Nyíregyháza a vezetés tudatában nem fog felesleges kockázatot vállalni, és elsősorban a gyors ellenakciókra fog építeni. A pihenőben nem döntött újabb csere mellett Sivic Tomislav, a másik oldalon pedig semmi sem indokolta a módosítást. Fontos történés volt a 47. percben, hogy Nagy Z. kezezés miatt megkapta második sárga lapját, ezzel együtt a pirosat, így emberelőnybe került a DVTK gyakorlatilag egy teljes félidőre. A Spartacus azonnal megszállta saját térfelét, leszűkítette a területet, csak egy embert hagytak feljebb, és reménykedtek abban, hogy a nagy igyekezetben nem lesznek elég pontosak Egerszegiék. Sivic Tomislav nem sokkal ezután éppen a védekező középpályást váltotta Takácsra, így innentől kezdve három csatár küzdött a nyírségi védelemmel. A szabolcsiak arra rúgták a labdát, amerre tudták, de Griffiths elől nem tisztázhattak, aki egalizált… Óriási fölénybe került a Diósgyőr, de a közönség is támogatta Marjanovicékat. Továbbra is a kontrákban bízott a Mátyus-alakulat, mialatt jöttek a piros-fehér helyzetek. Újabb gól viszont sokáig nem, és ez a helyzet, így, emberhátrányban még mindig az újoncnak volt jó. Balogh védett óriásiakat, ő tartotta a Spartacusnak az ikszet. Aztán „szokás szerint” (az utóbbi két meccsen ugyanis ő mentett pontot) Marjanovic lendítette meg a lábát, és rezdült a háló. Kihasználta a fórt a vendéglátó, de még azért nem volt vége a mérkőzésnek… Maradt még egy kis izgalom a hajrára, mert Molnárnak akadt lehetősége, aztán még a DVTK-nak is, de az eredmény nem változott, így megtörte rossz sorozatát a Diósgyőr, és ott található továbbra is az élmezőnyben a tabellán.

ÉM-MI



Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Nyíregyháza SFC 2-1 (0-1)

Diósgyőr, 5906 néző. V.: Kassai (Ring, Kispál).

Diósgyőri VTK: Antal (0) – Okuka (6), Alves (5), Kádár (6), Husic (5) – Gosztonyi (5), Elek (6), Egerszegi (5), Marjanovic (7) – Griffiths (6), Bacsa (5). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Nyíregyháza SFC: Balogh J. (7) – Nagy Z. (5-2=3), Fodor (5), Törtei (6), Jánvári (5), Szokol (5) – Pákolicz (6), Abdouraman (5), Kostic (5), Pekár (6) – Koller (5). Vezetőedző: Mátyus János.

Csere: Bacsa helyett Grumic (5) a 35., Pákolicz helyett Gengeliczki (5) az 50., Koller helyett Molnár M. (5) az 57., Egerszegi helyett Takács T. (5) az 57., Abdouraman helyett Huszák (-) a 76., Gosztonyi helyett Jenner (-) a 79. percben.

Sárga lap: Egerszegi a 17., Griffiths a 28., Nagy Z. a 37., Kostic a 45., Fodor a 46., Törtei a 89. percben.

Kiállítva: Nagy Z. a 47. percben.

Gólszerző: Pákolicz (0-1) a 18., Griffiths (1-1) a 60., Marjanovic (2-1) a 75. percben.


Sivic Tomislav: – Nagyon jó mérkőzés volt, magas iramban. A vendégek góljánál sajnos nem figyeltünk, újra, és ez már kezd bosszantó lenni. Végig diktáltuk a tempót a mérkőzésen, de a Nyíregyháza kapusa sok bravúrt mutatott be a második félidőben. Megszenvedtünk a három pontért, de a három pontért mindig vérezni kell. Sikerült nyerni, élmény volt részese lenne egy ilyen meccsnek, ilyen hangulat közepette. Összességében úgy érzem, hogy jól játszottunk, az első félidőben is. Tudtuk, hogy kinek van sárga lapja a Nyíregyházában, ezt átbeszéltük a szünetben, mentünk arra, hogy kiállítást tudjunk kierőszakolni, szerencsére ez bejött.

Mátyus János: – A meccs előtt azt nyilatkoztam, tízből kilencszer a Diósgyőr legyőzné a Szparit, de most közel álltunk a csodához, csak pár apróságon múlt, hogy végül nem így lett. Nem akarok semmire sem hivatkozni, kifogásokat keresni, mert mindenki látta a meccset, és közhelyeket sem szeretnék elpuffogtatni, de ha van tisztes vereség, akkor most ez az volt. A győzelemhez az ellenfélnek gratulálok, saját csapatomnak ehhez nem tudok, de tudok a harcosságért és a küzdeni tudásért. A vereség mindig fájó, de nem vagyok most túlságosan szomorú.


Percek, események

18. perc: Pekár végzett el szabadrúgást a bal oldalon, az oldalvonaltól nem messze. Előreívelt labdája Nagy Z.-t találta meg a bal kapufa közelében, aki az ellenkező oldalra játszott, ott Pákolicz tartózkodott egyedül, a nyírségi játékos pedig közelről a kapu jobb sarkába helyezett, 0-1.


47. perc: Nagy Z. kezezett a 16-os előterében, amiért sárga lapot kapott, ám mert neki már volt egy ilyen színű lapja, ,,bepirosodott".


60. perc: Okuka jobb oldali beadására Balogh rosszul mozdult ki, és társai is csak nézték, ahogyan Griffiths öt méterről a kapuba fejelt, 1-1.


75. perc: Egy beadás után nem tudtak felszabadítani a vendégek, a labda középre került, Marjanovic 16 méterről lőtt, a játékszer megpattant Abdouramanon, majd onnan a kapu bal felső sarkába került, 2-1.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!