Sport

2014.07.09. 20:03

Birkirkara vs. DVTK - Két csatárra számít Sivic

Ta Qali - Csütörtökön 19.30-tól Európa Liga-visszavágót játszik a Birkirkara ellen idegenben a Diósgyőri VTK.

Ta Qali - Csütörtökön 19.30-tól Európa Liga-visszavágót játszik a Birkirkara ellen idegenben a Diósgyőri VTK.

A múlt heti első felvonáson, Debrecenben a miskolci piros-fehérek 2-1-re nyertek, egy utolsó pillanatban elért találattal. Egy-két helyen megfogalmazódtak kritikák a csapat teljesítményével kapcsolatban, azért is, mert Elekék a mérkőzés jelentős részében emberelőnyben játszottak egy máltai futballista kiállítása miatt.

- A kritikákra mindig az eredmény, a jó eredmény a válasz - fogalmazta meg ezen véleményét Sivic Tomislav, a DVTK vezetőedzője. - Ezek a kritikusok bizonyára látják azt is, hogy az első mérkőzés idejében még két hete sem dolgoztunk együtt, hogy azon találkozóig milyen mennyiségű edzésmunkát végeztünk el. Alig pár nap után nem lehetett sziporkázó futballt várni a csapattól, a játékosok, amit akkor éppen lehetett, azt megtették. A győzelmet nem kell magyarázni, még akkor sem, ha azt valaki egy máltai csapattal szemben éri el. A sikert megbecsülni kell, teljesen mindegy, hogy ki van a másik oldalon. A sorsolás után is arról beszéltem, hogy az értékelést a két találkozó lezajlása után kell elvégezni. Kérdezném még: hányadik a Birkirkara az európai ranglistán és hányadikok vagyunk mi? Ki volt kiemelt a sorsolás előtt? Hol ment tönkre a labdarúgás szűk másfél évtizede, hol kellett emiatt az alapoktól építkezni?

A klímára is

A szerencsét - hogy kinek és mennyi jutott abból Debrecenben - vitatták a helyi újságírók, amikor a szerdai sajtótájékoztatón a borsodi mestert kérdezték.

- Két ok miatt gondoltam azt, hogy a Birkirkara volt szerencsésebb: az egyik, hogy a kapusuk csodákat művelt a kapuban, bemutatott nagy hárításokat, ezen kívül kapufánk is akadt. A másik, hogy pszichésen jókor, a legjobb időben egyenlített a vendégcsapat, két perccel azok után, hogy megszereztük a vezetést. Ez a változás bennünket megfogott, a Birkirkara játékosait pedig felemelte - adta ezt a magyarázatot a Diósgyőr szakvezetője.

Bár Magyarországon sincs éppen túl hideg, de a csütörtök esti meccs időpontjában sivatagi meleg is lehet a Ta Qali arénában...

- Felkészültünk a klímára, de azért furcsa lesz... Ez nem előny számunkra, miként a pálya sem, de ez is egy feladat, amit meg fogunk oldani - hangoztatta Sivic Tomislav, aki beszélt a Birkirkara várható stílusáról is: - Biztos vagyok benne, hogy most nem védekező taktikával fognak pályára lépni. Úgy gondolom, hogy 3-5-2-es hadrendben állnak ki velünk szemben, vagyis mindenképpen két csatárra számítok tőlük. Emiatt, minden bizonnyal, nekünk nagyobb terünk lesz majd a saját akcióink felépítésére.


[poll id="702"]


A DVTK várható kezdőcsapata

Antal (Rados) - Okuka, Alves, Debreceni, Husic - Elek, Kádár - Gosztonyi, Barczi, Bacsa - Grumic.

További részletek a csütörtöki Észak-Magyarországban.

ÉM-MI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!