Sport

2014.04.08. 14:06

Kapustábor: Rakaczki Bence emlékére

Abaújszántó - A nyáron ismét várják a fiatal hálóőröket Abaújszántóra.

Abaújszántó - A nyáron ismét várják a fiatal hálóőröket Abaújszántóra.Többek között Veréb György, Kövesfalvi István, Farkas Balázs, Hornyák Béla, Rácz Róbert és Rézsó Péter dolgoztatja majd azokat a fiatal játékosokat, akik jelentkeznek az Abaújszántón június 16. és 20. között sorra kerülő kapustáborba. A rendezők az idei eseményt a januárban elhunyt diósgyőri hálóőr, Rakaczki Bence emlékére ajánlják. ,,1990 és 2004 között született játékosokat várunk, az edzéseket korosztályok szerint elkülönítjük majd – mondta Soltész Zoltán szervező, aki hozzátette: – Öt év után kicsit módosítani kell a részvételi díjat, amely ezúttal 45.000 forint egy főre. Mindez tartalmazza a napi négyszeri étkezést, szállást, korlátlan ásványvíz fogyasztást, szauna, illetve úszómedence használat, masszőrt, orvosi vizsgálatot és még sok egyebet."

A tábor helyszíne az abaújszántói sporttelep lesz, a részvételhez sportorvosi engedély javasolt. Érdeklődni, jelentkezni a [email protected] e-mail címen, továbbá a 47/330-003-as és a 20/928-3518, illetve a 20/971-0577-es számokon lehet.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!