Sport

2013.09.05. 15:01

Miskolci Jegesmedvék - Kerülnék a hullámvasutozást

Csütörtökön 18 órától az Újpest elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdik a Mol Liga új szezonját a Macik.

Csütörtökön 18 órától az Újpest elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdik a Mol Liga új szezonját a Macik. Travis Young személyében egy fiatal, ambiciózus kanadai edző vezeti majd a 2013/2014-es évadban a Miskolci Jegesmedvék hokicsapatát. A tréner szerdán lapunk vendége volt és rögtön az előző napi, Bártfa elleni felkészülési csatát (2-6) hoztuk szóba, mely után keményeket nyilatkozott, többek között azt, hogy ,,... sem hozzáállásban, sem fegyelemben, sem a játék többi elemében nem nyújtottuk azt, amit még minimálisnak lehetne nevezni...”

– Jól kezdtünk, de aztán sok dologban széthullottunk – vágott bele az elemzésbe Travis Young. – Nem öröm, ha a csapat rossz teljesítményt nyújt, de kedden lezárult egy szakasz, eddig meg lehetett magyarázni a történéseket, de mostantól nincs helye a kifogásoknak. A Mol Ligában ilyen gondolkodással nem lehet jégre menni, lévén minden mérkőzés téttel bír. Volt egy évad előtti beszélgetésünk, amelyen ezt is szóba hoztuk, szerintem a játékosok megértették, hogy merre kell haladnunk.

Pozitív, felnéznek rá

A tengerentúli szakvezető nagyjából egy hónapja dolgozik együtt a Macikkal és arra a felvetésre, hogy mi megy jól, mi kevésbé, ezeket válaszolta:

– Az biztos, hogy van potenciál a csapatban, ez látszódott az előkészületi mérkőzése- ken. Szeretném, ha a szezon során szépen, lépésről-lépésre javulnánk, amit leginkább kezelni kell, az a kiegyensúlyozottság, próbáljuk elkerülni a hullámvasút-effektust.

Az edzőnél rákérdeztünk arra, vajon ki lesz a Jegesmedvék csapatkapitánya, illetve kik lesznek a helyettesek?

– Pillanatnyilag nem dőlt el, de csütörtökre el fog – fogalmazott. – Én olyan típusú korongosokat képzelek el ezeken a posztokon, vagy ha leszűkítem, akkor kapitányként, aki tudja, hogy dolgozni kell, pozitív a szemlélete mind az öltözőben, mind a jégen, akit elfogadnak a többiek, felnéznek rá és aki képes megváltoztatni egy mérkőzés menetét akkor, ha netán az nem úgy megy.

Travis Younggal röviden átvettük a posztokat is.

– Mindkét kapus srác kemény munkát végzett, nagy előny, hogy itt van velünk Jukka Kontsas kapusedző, az U14-sek vezetőedzője, aki speciális képzésben részesíti őket – mondta a szakvezető. – A védőink képzettsége rendben van, javulni a gondolkodásban kell, egyszerűbb, letisztult hokit várok tőlük, mellőzve az egyénieskedést, abban ugyan- is sok a rizikó, tehát a csapat szempontjából nem hasznos. Elől jó nevekből állunk, amennyiben megfelelően produktívak lesznek a csatárok, akkor az megjelenik majd gólokban, ám nem a körülményes megoldásokra kell törekedni. Emellett, úgy érzem, a támadók védekező munkáját tovább kell csiszolni.

Emelkedjenek ki

Örökzöld téma egy csapatnál, hogy ha vannak légiósok, akkor azoknak egyértelműen húzóembernek kell lenni...

– Azt remélem mind az ötüktől, bár Metcalfe magyar állampolgár, hogy olyan produkcióval fognak előrukkolni, amivel kiemelkednek majd a többiek közül. Egy klub azért igazol más országból valakit, mert ezt várja, ez egyértelmű.

Travis Young elárulta, az edző-játékos viszonyban a korrektséget tartja a legfontosabbnak és igyekszik mindenkit egyformán kezelni.

– Egy edzőnek a lehető legtöbb információt be kell gyűjtenie, mert minden játékos más, van, akivel többet kell foglalkozni, többet kell vele beszélni, míg mások ezt nem, vagy kevésbé igénylik. Milyen módszereim vannak arra az esetre, ha esetleg elmaradnak az eredmények? Nem szoktam pánikolni, kerülöm az érzelmi viharokat, de azért a hokiban néha fel kell emelnie a hangját a trénernek, s helyre kell tenni bizonyos kérdéseket.

A kanadai szakember – és a klubvezetés – célja, hogy a Macik bekerüljenek a rájátszásba.

– A Ligát nem ismerem, kell pár forduló, hogy kikristályosodjon a valós helyzet, az erő- viszonyok – mondta Travis Young.

ÉM-MI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!