Sport

2013.08.01. 16:50

Vezetőedző már van, kapitány viszont még nincs

Miskolc - Csütörtök délelőtt munkához láttak a Miskolci Jegesmedvék Mol-ligás jégkorong csapatának tagjai.

Miskolc - Csütörtök délelőtt munkához láttak a Miskolci Jegesmedvék Mol-ligás jégkorong csapatának tagjai.A mostani forróságban dermesztően hideg jégcsarnokbeli tájékoztatón meglepetés várta az írott- és elektronikus sajtó képviselőit: a kanadai trénert követve ugyanis a Macik valamennyi játékosa bevonult a VIP-helységbe, ahol szokás szerint Egri István, a Miskolci Jegesmedvék első embere mondott „pohárköszöntőt”. Kijelentette: reméli, hogy sikeres nyolc-kilenc hónap áll majd előttük.

Mosolygott

Ezután következett Travis Young „belépője”: a kanadai vezetőedző széles mosollyal közölte, hogy nagyon fárasztó utazás előtt mögötte, de ebből a külső szemlélő semmit nem vett észre, ugyanis még egy ránc sem volt rajta.

– Örülök, hogy itt lehetek – szögezte le nyomban, miután szót kapott Egri Istvántól. – Koncepcióm szerint a feltétel nélküli támadójáték híve vagyok, hiszen azt a csapatot jó nézni, amelyik rohamoz és gólokat szerez. A játékosokat már láttam, igaz nem élőben, hanem fotókról és videóról, most következik számunkra az ismerkedés időszaka. Kis időre van szükségem ahhoz, hogy felmérjem tudásszintjüket, s ahhoz is kell pár nap, hogy kialakuljon köztünk egyfajta kontaktus. Tudom, hogy itt nagyok az elvárások, s mi azért fogunk dolgozni, hogy megfeleljünk a vezetők és a szurkolók által velünk támasztott követelményeknek.

(A teljes cikk az Észak-Magyarország augusztus 2-i számában olvasható.)


A Macik programja a Mol-liga rajtjáig

  • Augusztus 13: edzőmeccs a szlovákiai Iglón
  • Augusztus 14: edzőmeccs a lengyelországi Sanokon
  • Augusztus 16: edzőmeccs a szlovákiai Eperjesen
  • Augusztus 23-25: Miskolc Autó Kupa nemzetközi torna a jégcsarnokban. A mezőny: MsHK DOXXbet Zilina (szlovák), Ciarko PBS Bank KH Sanok (lengyel), Sapa Fehérvár AV19, Miskolci Jegesmedvék. Kezdés mindhárom napon: 16 és 19.15-kor.
  • Szeptember 1: edzőmeccs a szlovákiai Bártfán
  • Szeptember 3: edzőmeccs Miskolcon a Bártfa ellen
  • Szeptember 6: a Mol-liga első meccse az Újpest vendégeként
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!