Sport

2013.07.12. 18:09

20. Veszprém Rally - Veszélybe kerül a top speed?

A felkészülés szempontjából minden optimálisan alakul a Maximmun Racing Teamnél.

A felkészülés szempontjából minden optimálisan alakul a Maximmun Racing Teamnél.A 20. Veszprém Rally előtt Kazár Miklós és Szőke Tamás egy rendkívül „munkás” csütörtöki teszten vett részt, pénteken pedig a pályabejárással hangoltak az idei bajnokság harmadik futamára. Az ORB-ben pontveszteség nélkül listavezető kettős a bakonyi murván is folytatná a jó szereplését, amihez valamennyi feltétel adott.

- Kimaradt két hónap, ezért egy kicsit vissza kellett rázódni a kerékvágásba – fogalmazott a teszt után Kazár Miki. – Nem csak a Mitsubishi, hanem a Xsara WRC is csúszkál, amihez azért hozzá kellett szokni. Gyakorlatilag egy komplett Veszprém Rally a lábunkban van, hiszen 140 kilométert mentünk a teszten. Nagyon jól eset, de nyilván a verseny egészen más lesz. A hétvége nem tizenöt-húsz, hanem több mint ezer kanyarról és pokolian gyors egyenesekről szól majd. Kíváncsi vagyok, hogy megdől-e a WRC-s top speedünk… Nem elképzelhetetlen. Az egri szezonnyitón 223 km/óra volt a legmagasabb sebességünk, most sanszos, hogy egyes részeken még ettől is gyorsabbak leszünk. Ezen a csapat olasz tagjai is meglepődtek, hiszen nálunk nem jellemző, hogy murván így lehet repeszteni.

Szőke Tomi szerint az ORB idei harmadik futama egyszersmind komoly bátorságpróba is lesz: a hosszú lobogós egyenesek és a sodrós kanyarok miatt merészségből jelesre kell vizsgáznia annak, aki ott akar lenni az elejében. Márpedig a Maximmun Racing Team kettőse szeretné folytatni az egri és a miskolci jó sorozatot.

- Ez a csúszkálós világ teljesen a Mikié – jelentett ki a navigátor. – Most már értem miért mondta többször, hogy hazajött, megérkezett. Az előjelek alapján fantasztikus hétvége várható, ami sok-sok apró dolgon is eldőlhet. Természetesen aprólékosan és nagyon gondosan felkészültünk minden szempontból. Rajtunk és technikán sem múlik majd, hogy folytassuk a remek menetelésünket. A csapat összeállt, mindenki várja a rajtot, bízunk benne, hogy minden rendben lesz ezen a feszített tempójú hétvégén.

A murvás gyorsok mellett a címvédő ismét egy 25-ös számot lát maga előtt. Egy újabb győzelemmel, esetleg a hozzá járó plusz pontokkal nagy lépést tehetne az újabb év végi elsőség felé.

- - Nyilván már most is lehet számolgatni, de még nagyon sok van hátra – intett óvatosságra Kazár Miki. – Vezetjük a bajnokságot, és tudjuk, hogy mire vagyunk képesek. Két alkalommal már idén is bebizonyítottuk, hogy milyen gyorsan és megbízhatóan tudunk autózni. A rally viszont technikai sport lévén teljesen kiszámíthatatlan. Minden részletre kiterjedően felkészültünk az újabb feladatra, így ebből a szempontból nyugodtan vághatunk neki a szombati első szakasznak. Még nem találtuk meg a tökéletes beállításokat, azt viszont már tudjuk, hogy a gumik hogy működnek, milyen mértékben kopnak. Biztatóak a jelek, optimisták vagyunk. Jó a kedvünk, teli szájjal röhögünk az autóban. Nagyon szeretném, ha a vidámságunk vasárnap estig kitartana. 25 pont a cél, ami komoly előrelépés lenne az éves összetett szempontjából is.


A 20. Veszprém Rally (ORB) programja:

Július 13. (szombat):

  • GY1 - Márkó - Jutaspuszta/1 15.52
  • GY2 - Márkó - Jutaspuszta/2 17.40
  • Július 14. (vasárnap):

  • GY3 - Kislőd/1 08.00
  • GY4 - Szőc/1 08.48
  • GY5 - Vigántpetend/1 09.23
  • GY6 - Kislőd/2 11.55
  • GY7 - Szőc/2 12.43
  • GY8 - Vigántpetend/2 13.18
  • GY9 - Kislőd/3 15.50
  • GY10 - Szőc/3 16.38
  • Ünnepélyes eredményhirdetés, Veszprém Aréna 17.58


    A 20. Veszprém Rally (ORB) programja:

    1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 50 pont

    2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S200) 33

    3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 21

    4. Melichárek Jaroslav, Melichárek Erik (Citroen C4 WRC) 16

    5. Krózser Menyhért, Fodor Géza (Subaru Impreza WRC) 15

    6. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 14


    Az ORB állása két futam után:

  • Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 50 pont
  • Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S200) 33
  • Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 21
  • Melichárek Jaroslav, Melichárek Erik (Citroen C4 WRC) 16
  • Krózser Menyhért, Fodor Géza (Subaru Impreza WRC) 15
  • Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 14
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!