Sport

2013.03.15. 20:35

Csak szombaton reggel dől el, hogy útra kelnek-e a diósgyőri kosarasok

A diósgyőri kosarasoknak a nagy hóban Pösténybe kellene eljutniuk a középszakasz zárófordulójában.

A diósgyőri kosarasoknak a nagy hóban Pösténybe kellene eljutniuk a középszakasz zárófordulójában.A női kosárlabda magyar-szlovák középszakasz utolsó fordulójából három meccs van hátra, köztük a Piešanské Cajky – Work Force-DVTK mérkőzés, amelyet elvileg szombaton 18 órától rendeznének meg a szlovákiai Pöstényben. A feltételes mód azért indokolt, mert nem biztos, hogy a téliesre fordult időjárás miatt útra kel, odaér a Diósgyőr.

– Órák óta az időjárási helyzetről, az utak állapotáról gyűjtjük az információkat, és természetesen kapcsolatba léptünk a pöstényi klubbal is, hogy esetleg szombat helyett vasárnap játsszuk le a meccset, hátha addig normalizálódik valamelyest a helyzet, de a szlovák csapat hallani sem akar arról, hogy egy nappal később játsszunk – mondta Szabó István, a diósgyőriek technikai vezetője pénteken délben. – Persze, ez az ő szempontjaikat figyelembe véve teljesen érhető, hiszen náluk 20-án, vagyis a jövő héten szerdán kezdődik a rájátszás, és nem mindegy nekik, hogy egy nappal több idejük van-e az erre szánt közvetlen felkészülésre. A két ország szövetsége első kanyarban a csapatokra bízta, hogy esetlegesen új játéknapban állapodjunk meg egymással, de úgy tűnik, hogy mivel ehhez két fél kell, ez nem járható út, De nem csak ez nem, hanem például az M1-es autópáya sem volt az egy nappal a meccs előtt, így egy kicsit nehéz lenne abban gondolkodni, hogy mi árkon, bokron, tűzön, vízen, hótorlaszon át eljutunk Pösténybe. Eredetileg Komárom felé mentünk volna, mert ez a legközelebbi út, de ezt pénteken reggel elvetettük, és bár egy ideig gondolkodtunk abban, hogy Kassa felé, Poprádon át érjük el a célállomást, de ezt is kénytelenek voltunk elvetni, mert arrafelé sem jobb a helyzet. Bár jóval hosszabb az út Pozsonyon át Pösténybe, de mivel azt gondoljuk, hogy a fő közlekedési utakat valószínűleg hamarabb megtisztítják, így azt már eldöntöttük, hogy errefelé indulunk el. Már ha útra kelünk, ha az M1-es Győrig rendben lesz, és Győr és Pozsony között is járható lesz az autópálya, mert onnan már ,,csak” 90 kilométert kellene megtenni, hogy pályára tudjunk lépni. Megjegyzem a pöstényiek biztatnak minket, hogy szombaton arrafelé már napsütéses időt jósolnak, de persze könnyű nekik, mert ők akár gyalog is el tudnak menni otthonukból a mérkőzés helyszínére.

Szombaton reggel

Néhány órával később Szabó István arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége versenyirodájától arról értesítették, hogy szombaton reggel 8 órakor ad ki a szövetség egy állásfoglalást arról, hogy mi legyen a hétvége kiírt mérkőzésekkel (pénteken már a hétvégére kiírt összes utánpótlásmeccset törölték). Mivel a diósgyőri csapat úgy tervezte, hogy fél kilenckor indulna el, ha járhatóak az utak, így emiatt az előzetes programját nem kell megváltoztatnia.

– Jó lenne játszani, letudni ezt a meccset, de nem mindenáron, hiszen a játéknál fontosabb a játékosok biztonsága, az, hogy vis major helyzetben ne cselekedjünk ésszerűtlenül – mondta Peresztegi Nagy Ákos, a DVTK vezetőedzője, majd így folytatta: – Mi egész héten úgy készültünk, hogy lesz meccs, a havazástól függetlenül, pénteken is, vagyis az edzéseket rendben megtartottuk. Az, hogy el tudunk-e indulni, vagy sem, egy technikai jellegű probléma, ezzel a csapat tagjainak nem kell foglalkozni. Mi abban gondolkodunk, hogy szombaton mérkőzést játszunk, és hogy ezen a találkozón nyerjünk. Nekünk sem lenne jó, ha más időpontban kellene játszani, mert a versenynaptár olyan sűrű, hogy nehéz lenne új időpontot találni a mérkőzésre.

A Work Force-DVTK csapatából Raven és Fürtös hagyott ki edzéseket derékbántalmak miatt, de játékukra minden bizonnyal számíthat Peresztegi edző Pöstényben – már ha lesz meccs szombaton.


A magyar-szlovák középszakasz állása

1. Good Angels Kosice 14 14 - 1120-773 282. UNIQA Euroleasing Sopron 14 11 3 1034-889 25

3. MBK Ružomberok 13 9 4 870-778 22

4. HAT-AGRO UNI Győr 13 6 7 885-895 19

5. ŠBK Šamorín 13 4 9 852-940 17

6. PEAC-Pécs 13 3 10 752-907 16

7. Work Force-DVTK 13 3 10 819-987 16

8. Piešanské Cajky 13 3 10 760-923 16

A 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: MBK Ružomberok – HAT-AGRO UNI Győr 56-47. A 8. fordulóból előre hozott mérkőzésen: Good Angels Kosice – UNIQA Euroleasing Sopron 96-57. A 8. forduló további programja; szombat, 18.00: Piešanské Cajky – Work Force-DVTK; 18.00: ŠBK Šamorín – PEAC-Pécs; vasárnap, 18.00: HAT-AGRO UNI Győr – MBK Ružomberok.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!