Sport

2012.08.24. 10:15

Diósgyőr: teremben, NB II-ben

Egy évadnyi kihagyás után ismét van a megyeszékhelynek férfi futsal csapata.

Egy évadnyi kihagyás után ismét van a megyeszékhelynek férfi futsal csapata.

A 2010/2011-es szezonban járhattak legutóbb férfi futsal meccsre a sportág miskolci szerelmesei, akkor az élvonalban szerepelt a Borsod Volán-Szabadidőközpont gárdája (a másik megyei klubbal, az Ózd VSE-vel együtt). A közlekedésiek azonban a bajnokság végén kiestek az élvonalból és a tavalyi pontvadászatban már egyik osztályban sem indultak el. A napokban közzétették a 2012/2013-as résztvevők listáját és az NB II-nél megtaláltuk az Ároktői Szabadidősport Egyesület nevét. Amint az kiderült, a nevezést ez az SE, annak képviselői adták le a szövetség felé, ugyanakkor a Keleti csoport küzdelmei során a csapat „Diósgyőri Futsal Klub”-ként fog játszani.

Rutint a Volánban

– Ez az egész egy baráti kezdeményezés eredménye, és az oka az, hogy Miskolcon legyen férfi futsal csapat. A nevezési díjat különben mi, a közösségünk dobta össze... Bízunk benne, hogy idővel egyre több támogatót sikerül megnyernünk ennek az ügynek – jegyezte meg az Észak-Magyarországnak Vígh Ferenc, a Diósgyőri Futsal Klub szakmai vezetője. – Elsősorban azért döntöttünk ezen név mellett, mert úgy gondoljuk, hogy az vonzó lesz a focit szeretők számára, reméljük, hogy ezáltal több drukker jön majd el a találkozóinkra.

A kispályás berkekben jól ismert szakembert megkérdeztük a keretkialakításról is:

– Augusztus 21.-én éjfélkor lejárt az átigazolási időszak, ami egy kicsit nehezíti a helyzetünket, de ezzel együtt is azon vagyunk, hogy olyan csapatunk legyen, amely helyt tud állni a másodosztályban. Több olyan futsalosunk lesz, akik két éve élvonalbeli rutint szereztek a Borsod Volán színeiben.

Vígh Ferenc érdeklődésünkre elmondta, a DFK edzői tisztét Vincze Richárd, az NB III Mátra csoportjában lévő Bükkábrányi SC trénere tölti majd be. A diósgyőriek heti egy foglalkozást terveznek, míg a bajnoki összecsapások színtere a miskolci városi sportcsarnok lesz.

– A sorsolás szerint szeptember 17-én, hétfőn este itthon kezdünk az Energia SC Gyöngyös ellen, a pontos kezdési időpontról később tájékoztatjuk majd a szurkolókat, akik térítésmentesen tekinthetik meg a találkozóinkat – sorolta a tényeket Vígh Ferenc.

Vajon lehet-e cél a szezon végén (netán kicsivel később) az NB I-es tagság elérése – érdeklődtünk még erről is a szakmai vezetőnél.

Egy későbbi döntés

– Előbb induljunk be az NB II-ben, aztán meglátjuk majd a körülményeket, a lehetőségeinket. Mindez egy későbbi döntés függvénye lesz, lehet – válaszolta határozottan Vígh Ferenc, akit úgy ismernek a drukkerek, hogy ha labda kerül elé, akkor... – Elképzelhető, hogy fogok játszani, de a család, a munka, illetve az NB III-as edzősködés mellett, 37 évesen nekem már nem ez az elsődleges...

ÉM-MI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!