Sport

2012.06.19. 11:47

Bükkábrány: A több nyertes meccs döntött

A Bükkábrány lett a megyei I. osztály bajnoka és szerzett jogot az NB III-as szereplésre.

A Bükkábrány lett a megyei I. osztály bajnoka és szerzett jogot az NB III-as szereplésre.Az aranyérmes és a második helyezett egyaránt 78-78 pontot gyűjtött, az első hely sorsát a több nyertes mérkőzés döntötte el a Bükkábrány javára – a Szikszó-Tomor-Lak gárdájával szemben.

– Tavaly nyáron sok fiatal érkezett hozzánk, így csak a biztos bennmaradást céloztuk meg – kezdte Vígh Ferenc játékosedző, akit bulgáriai nyaralása közben értünk utól. – Aztán felmértük az erőviszonyokat és a télen módosítottunk: már az első hat hely valamelyikére vágytunk, sőt titkon a dobogót is kitűztük.

Nagy harc volt

A játékosedző ezután arról beszélt, hogy nagy harcot vívtak a végső győzelemért, vetélytársuk pedig nem csupán a Szikszó-Tomor-Lak volt, hanem a Sajóbábony és a Tállya is.

– Színvonalas bajnokságot zártunk – folytatta Vígh Ferenc. – Az első öt kiélezett csatát vívott egymással, s minket segített a végső siker elérésében az a tény, hogy a rangadókon egyszer sem veszítettünk. Csapatunk tagjai egyébként csak az utolsó fordulókban váltottak szót először a bajnoki címről. Ekkor már úgy gondoltuk, hogy akár felléphetünk az emelvény legfelső fokára is! Ez sikerült nekünk, bebizonyítottuk, hogy sok munkával, ugyanakkor nagyon alacsony költségvetésből is lehet „aranycsapatot” csinálni. Igaz, ez nem tetszik a fanyalgóknak, de rájuk aligha figyelünk.

Jelentős változások

A téli szünetben tizenhárom játékos távozott Bükkábrányból, ezért az együttest a szakember szerint akkor sokan leírták.

– Aztán kiderült, hogy Bukta Krisztián érkezésével nagyot húztunk, a kapus jelentős mértékben hozzájárult végső sikerünkhöz – szögezte le riportalanyunk. – Kiemelkedőt produkált Vincze Richárd csapatkapitány, aki segítőmként is sokat tett a csapatért. Kánya Michel fontos góljai nagyon kellettek, Balogh Dénes a középpályán sokat dolgozott az aranyéremért, mellette Dorogi Szabolcs nyújtott maradandót, elől pedig a három gólgyáros, Boros Richárd, Fekete Viktor és Bogyó Károly bizonyította nélkülözhetetlenségét. Félreértés ne essék: társaik is hozták a jó átlagost, sőt egyszer-kétszer kiemelkedő játékkal örvendeztettek meg.

Vígh Ferenctől megkérdeztük, hogy sikerkovácsként marad-e Bükkábrányban? Azt válaszolta, hogy játékosedzőként magasabb osztályból is kapott ajánlatot, amelyet nem titkolt el a klub elnöke elől.

– A további sorsom a héten biztosan eldől, miképpen a csapaté is – zárta gondolatait a „fiaival” bajnokságot nyert tréner.

ÉM-KT


A feltételekről

Arra a kérdésre, mely szerint vállalják-e az NB III-as szereplést, Kovács Attila, a Bükkábrány SC elnöke ezt mondta: 

„A kérdés korai. Először beszélnünk kell a település polgármesterével, a képviselőtestület tagjaival, jelenlegi és leendő szponzorainkkal, valamint térségünk országgyűlési képviselőjével is. Tárgyalásaink pár nap alatt lezajlanak, utána dönthetünk. Hat-nyolc millió forintra van szükségünk ahhoz, hogy elindulhassunk a harmadik osztályban.”


A bajnokcsapat

Kapusok: Bukta Krisztián, Román Dávid, Gável Balázs, Horváth Tamás, Szalkai Dávid. 

Védők: Nagy László, Tóth Péter, Lapis Dániel, Banu Attila, Vincze Richárd, Kánya Michel, Titkó Krisztián, Rimmel Soma, Vasas Tamás, Szabó Zsolt, Baranyi Péter, Markó György, Vígh Ferenc.

Középpályások: Dorogi Szabolcs, Balogh Dénes, Németh Gábor, Szurdok Dávid, Irhás József, Tatár György, Lénárt Gábor, Lénárt László, Reményi Roland, Gulyás Máté, Orosz Balázs.

Támadók: Boros Richárd, Fekete Viktor, Bogyó Károly, Nagy Milán, Pásztor Péter.


Bajnok a Bükkábrány

A labdarúgó megyei I. osztály 34., utolsó fordulóját rendezték meg szombaton.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!