(Hatvannégy)Kockás gondolatok

Csaknem három évtizedes

barátság fűz Zavatkai

Lászlóhoz, a

BorsodTávhő, majd a Miskolci

SSC szakosztályvezetőjéhez, a

helyi sakkozás

úttörőjéhez,

mindeneséhez. Kapcsolatunk szertartásos

jellegű. Hetente többször

beszélgetünk, s egy-két pohár

pezsgő mellett elevenítjük fel az

elmúlt időszak csodás

eseményeit. Az élvonalbeli bajnoki

címeket és érmes

helyezéseket, a nagy rangadókat, a

sok-sok hazai és külföldi

utazást, köztük a Bajnokcsapatok

Európa Kupája döntőit.

Lacival jártam az

újvidéki és az

isztambuli sakkolimpián, aztán

vele fordultam meg Eupenben és

Brüsszelben, az adriai Neumban

és Frankfurtban,

Párizsban és

Kairóban, Dublinban és

Stockholmban, hogy csak néhányat

említsek. Neki köszönhetem, hogy

már a nyolcvanas-kilencvenes években

írhattam Anandról (aki

hamarosan Miskolcra jön és

Lékóval

csatázik), Gelfandról,

de köze volt ahhoz is, hogy már közeli

ismerősömnek tarthatom a legendás

Portisch Lajost, továbbá

vagy húsz éve ugyancsak Zavatkai

László mutatott be a

Polgár-lányoknak

és a szüleiknek is. Laci

csapataiban olyan kiváló nagymesterek

szerepeltek, mint például

Beljavszkij,

Csernyin, Sax,

Kállai,

Gyimesi,

Bárczay, Varga

Zoltán és

Lukács, akik egytől egyig

riportalanyként ültek velem szemben.

Kivételes képességű

szakosztályvezető volt, nagy

kár, hogy jelenleg már nincs hivatalos

kapcsolata a sakkal.

Sportágszeretete persze mit sem

változott, a pünkösdhegyi

lakásán minimúzeumot

alakított ki kapott, kiérdemelt

ereklyéiből. Az a szoba

zarándokhellyé vált,

hajdani játékosai gyakran

tiszteletüket teszik ott, s Laci

nekem is rögtön telefonál, ha

szakosztályvezetői

„értekezletet” tart. Ha

Szepesi Györgyre azt

mondták, hogy az aranycsapat tizenkettedik

játékosa, akkor nyugodtan

írhatom, hogy a Miskolci SSC-ben

én voltam a tizenharmadik táblás,

bár inkább annak örültem

és örülök, ha a klub

tiszteletbeli nagymesterének hívtak

és hívnak.

A miskolci városi sportcsarnokban

már látható az a

gyűjtemény, amely a helyi

sportélet diadalait eleveníti fel.

Természetesen a sakk is kapott

néhány vitrint. A páratlan

értékek Zavatkai

László tulajdonát

képezik, most azonban mindenki szemügyre

veheti, mit is produkált a kockás

műfaj a nyolcvanas évektől. A

megyei szövetség elnökségi

tagjaként szeretném elérni,

hogy a soron következő

közgyűlésen Laci

kapjon örökös tiszteletbeli

tagságot. Igazán büszke

lennék, ha a szavazáskor a tagság

az igen „gombot” nyomná meg

és ezzel emelné halhatatlanná

Zavatkai Lászlót, a

miskolci sakktörténelem

immáron legendás alakját.

Kolodzey Tamás