Speciális közfoglalkoztatási program indul Harsányban

Harsány – Speciális közfoglalkoztatási program indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, a település lesz ugyanis az egyik helyszíne az újonnan, kísérleti jelleggel elindított programnak – mondta a település polgármestere pénteken az MTI-nek.

Szabó Gergely (Fidesz-KDNP) rámutatott: a kormány célja a teljes foglalkoztatás megvalósítása. Ennek érdekében a közfoglalkoztatásba nehezen bevonható emberek foglalkoztatását és foglalkoztathatóságát kívánja fejleszteni oly módon, hogy számukra munkaerőpiaci, szociális és egészségügyi szolgáltatásokat is nyújt.

A polgármester elmondta, a speciális közfoglalkoztatási programot két lépcsőben valósítják meg. Az első körben, pilot program keretében a projekt hasznosságát, eredményességét kívánják tesztelni, országos kiterjesztése csak ezt követően, ennek tapasztalataira alapozva indulna el. A kísérleti program öt hónapig tart, és négy megyében indul – tette hozzá a polgármester.

Kitért arra, hogy Harsány önkormányzata is részese lett ennek a programnak. A településen lesz az egyik közfoglalkoztatási pont, ezáltal a községben és a környező településeken lévő, halmozottan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatása biztosíthatóvá válik.

A speciális közfoglalkoztatási pontot az önkormányzat tulajdonában lévő Hunyadi utca 1. szám alatti ingatlanban alakítják ki, ahol egy beruházás részeként húsz ember alkalmazásának feltételeit teremtik meg jelenleg a szakemberek.

“Nagy öröm számomra, hogy lehetőséget kapunk a program elindítására, hiszen így a településen mindenki számára tudunk az egészségi állapotának, képzettségének megfelelő munkát biztosítani” – jegyezte meg Szabó Gergely.

– MTI –



Sporthírek