2010.07.19 12:09; Frissítve: 2010.07.19 12:09


Visszakerülnének az Extraligába

Visszakerülnének az Extraligába
Miskolc – Tizenhárom játékossal kezdte meg a felkészülést hétfőn délelőtt az Albrecht-MVSC-MISI.

Toma Sándor vezetőedző eligazítása után futás volt az első program, amit a Népkertben tudtak le a lányok, név szerint: Csarkó Edina, Kovács Edina, Leidgeb Noémi, Nagy Zsanett, Oláh Csilla, Rédei Liána, Répászki Mariann, Sitkey Mariann, Szabó Barbara, Szajkó Tímea, Munkácsi Brigitta, Danku Dóra, valamint Mosonyi Tekla, aki a legutóbbi két szezont Nyíregyházán, az Euroaszfalt-NRK együttesénél töltötte. Az, hogy az egyébként miskolci ütő marad-e korábbi csapatánál, egyelőre nem tudni, az attól függ, hogy tanulmányai hová szólítják. A társaság ezt követően átvonult a sportcsarnokban található kondicionáló terembe, ahol különböző, leginkább felső testet erősítő gyakorlatok vártak a hölgyekre.
– Vannak, akik még nyaralnak, igazoltan, úgyhogy ők csak a jövő héten kapcsolódnak be a munkába; most úgy néz ki, hogy tizenhét tagú lesz a keretünk – kezdte Toma Sándor. – Egy tíz hetes felkészülés indult el mai napon, s az iskolakezdésig napi két tréningen vesznek részt a lányok. Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken két óra délelőtt, két óra délután, míg a szerdákra csak egy regeneráló foglalkozást tervezek, a délutánuk pedig ekkor szabad lesz. Annak örülünk, hogy a tavalyi csapatot egyben tudtuk tartani, hogy a rutinosabb röplabdázók, Kovács Edina, Szajkó Tímea és Szabó Barbara is maradnak.


Ketten a B-ben

A vezetőedző örömmel újságolta azt is, hogy a néhány nappal ezelőtt Csehországban járt magyar B (U23) válogatottban helyet kapott két MVSC-s röpis, az ütő Kovács Edina, továbbá a feladó Rédei Liána. A tavalyi évadot az Extraligában kezdő, ám menet közben az NB I-be kieső (ott viszont jól szereplő) gárdánál két fő „gondolat” mentén haladnak majd a közeljövőben.
– Az előző bajnokság előtt megfogalmaztuk azt a célt, hogy ez a gárda álljon miskolci, miskolci sportiskolás játékosokból, ami megvalósult, s amit a továbbiakban is szeretnénk – folytatta Toma Sándor. – A serdülőből öten felkerülnek a juniorok közé, vagyis ezzel együtt a felnőttek vérkeringésébe, hiszen három kivételtől eltekintve a felnőtt nálunk a junior csapat. A másik elhatározásunk az előttünk lévő évadban, hogy jussunk vissza az Extraligába. A lányok sokat tanultak az előző szezonban, korosodtak és ezzel együtt tapasztaltabbak lettek, tudják miről van szó.


Tornát terveznek

Mivel az idő adott hozzá, a csapatból páran részt vesznek a Kelet-Kör elnevezésű strandröplabda-sorozaton, legutóbb például a Szajkó-Szabó egység lett harmadik a gyöngyösi fordulóban. A rimaszombati kapcsolatból fakadóan kétszer is ellátogat majd az MVSC a Felvidékre: augusztus 14-én egy „strandröpire”, aztán nem sokkal később egy terembe tervezett tornára. Ezen kívül van egyéb meghívásuk is a bajnoki nyitányig (szeptember 25-ig) és az Albrecht maga is tető alá kíván hozni egy felkészülési tornát szeptember elejére (egy esztendeje rajtuk kívül a Vasas, a Nyíregyháza, a Gödöllő és a Leeds volt a résztvevő).

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
DKSK-MISI: A végén azért volt minek örülni
A női kosárlabda NB I/A 19. fordulójában a DKSK-MISI a Ceglédi EKK-t fogadta. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Idegenben nyert a Gyöngyös
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A Gyöngyös hat góllal nyert a sereghajtó Mezőkövesd vendégeként a [...] tovább »
Kikapott a Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - Szombaton este NB I-es férfi kézilabda mérkőzést játszottak a mezőkövesdi városi sportcsarnokban. tovább »
Papi EB – megyénkbeli dicsőséggel
Borsod-Abaúj-Zemplén - Négyen is megyénkben szolgálnak a magyar papválogatottból, egyikük a torna legjobb magyar [...] tovább »
TOTÓ-eredmények
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A TOTÓ 6. heti, 2. fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása