2010.06.9 14:26; Frissítve: 2010.06.9 14:26


Világbajnoki futam Miskolcon

Világbajnoki futam Miskolcon
Az idei salakmotoros világbajnoki-sorozat Miskolcon (is) kezdődik.

Szombaton öt helyszínen kezdődnek meg Európában a salakmotoros egyéni világbajnoki küzdelmek, a 2010. évi Grand Prix kvalifikációja. A dániai Fjelsted, az olaszországi Terenzano, az oroszországi Balakovo, a horvátországi Goričan mellett Miskolcon küzdenek majd a vaspapucsok azért, hogy előbb a következő fordulóba jussanak (amelyet július 3-án három helyszínen – az olaszországi Venetóban, a lengyelországi Ostrówban és az oroszországi Togliattiban bonyolítanak le), ahonnan az augusztus 21-i, dániai Vojensbe vezet a legjobbak útja, hogy ott már a világbajnokság végső helyezéseiért szálljanak harcba.
Maradva a jelennél: Miskolcon pénteken kezd el besűrűsödni az élet, ezen a napon 16.30-tól szabadedzésre nyílik lehetőségük az indulóknak (ezt minden a salakmotor iránt érdeklődő sportbarát díjmentesen tekintheti meg), majd másnap, azaz szombaton a 14 órás kapunyitás után két és fél órával, vagyis 16.30-kor rajtoltatják el az első futam résztvevőit. Ezt azonban már csak az érvényes belépővel rendelkezők láthatják (állóhelyre 2000, ülőhelyre 3000 forintért lehet belépőt váltani, míg 12 év alatt- és 70 év felett ingyenes a belépés). A cseh, lengyel, svéd, ausztrál, szlovén, dán és magyar versenyzőket felvonultató mezőnyben a miskolci közönség sok ismerőst láthat majd. Ugyanis a lengyel I. ligában szereplő Speedway Miskolc csapatának keretéből több versenyző is rajthoz áll majd, hogy a mezőny első felében, továbbjutást érő első 9 hely valamelyikén végezzen. A lengyel ligában a miskolciakat erősítő cseh Ales Dryml mellett itt lesz a testvére is, Lukas, aki a szezon elején még tagja volt az
SM keretének, de szerződésbontás miatt a bemutatkozásig nem jutott el. A két szlovén miskolcit is láthatnak majd a nézők, ugyanis Aleksandr Conda és Samo Kukovica is jelen lesz a versenyen. A Speedway Miskolc magyarjai közül Tabaka József neve szerepel a rajtlistán, míg Magosi Norbert az első számú tartalék, ő akkor juthat szóhoz, ha a 16-os listán szereplők közül valaki, valamilyen ok miatt nem érkezne meg Miskolcra. Még egy magyar tagja a mezőnynek, Matej Ferjan, a lengyel ligás Start Gniezno pilótája, akit szintén jól ismer a hazai publikum.
– Nagy versenyre számítunk, és azt hiszem, hogy nem kell külön ecseteljem, hogy a versenyzők és a salakmotor barátok között milyen rangja van egy világbajnoki versenynek – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc klub elnöke, a rendezvény főszervezője. – Összesen 20 futamot láthatnak majd a nézők, és biztos vagyok benne, hogy ennek során remek, a salakmotorsport szépségeit megjelenítő csatákat.

A mezőny
A vb kvalifikációs mezőny
1 Aleš Dryml (Csehország)
2 Aleksander Conda (Szlovénia)
3 Troy Batchelor (Ausztrália)
4 Samo Kukovica (Szlovénia)
5 Morten Risager (Dánia)
6 Tabaka József (Magyarország)
7 Mads Korneliussen (Dánia)
8 Adrian Miedzinski (Lengyelország)
9 Daniel Nermark (Svédország)
10 Matic Voldrih (Szlovénia)
11 Magnus Zetterström (Svédország)
12 Darcy Ward (Ausztrália)
13 Tomas Suchanek (Csehország)
14 Matej Ferjan (Magyarország)
15 Janusz Kolodziej (Lengyelország)
16 Lukáš Dryml (Csehország)
Tartalék
17 Magosi Norbert (Magyarország)
 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása