2009.07.27 15:10; Frissítve: 2009.07.27 15:10


Szükségük van egymásra

Szükségük van egymásra

Miskolc – Négy hét kihagyás
után, vasárnap ismét az Speedway
Miskolc színeiben motorozott Tabaka
József.  Speedway Miskolc vs. Orzel Lódz 44-46 2009.07.29. 

Tabaka József a salakmotoros
lengyel II. ligában versenyző Speedway
Miskolc
vaspapucsosa a június 28-ig, a
Krosno elleni meccsig bezárólag,
mind a nyolc lengyel ligás meccsén
szerepelt a miskolci csapatban. De az SM Pila
elleni, július 12-i idegenbeli meccsére
már nem utazott el, és nem volt jelen a
július 19-i, Lublin elleni hazai
összecsapáson sem, mert – mint
arról korábban már
beszámoltunk – a klubtól szerette
volna megkapni az elmaradt
járandóságát. Mivel ennek
folyósítására az
elmúlt hetekben nem került sor,
meglepetésként hatott, hogy a múlt
vasárnap Tabaka József ismét
versenyzett a Speedway Miskolc
együttesében. A “minek tudható be ez
a fordulat?” kérdésre
Jacsó Tibor, a Speedway
Miskolc
elnöke a következőket
válaszolta:


– Péntekre találkozót
beszéltünk meg junior korú
versenyzőnk édesapjával, hogy
átbeszéljük a dolgokat. Ennek
során kértem, hogy a többi
versenyzőhöz hasonlóan
Józsika is tegye meg azt a
gesztust, hogy a türelméről
biztosít bennünket. Mivel Tabaka
József
édesapjának
elmondása szerint fontos szempont, hogy a fia a
motorozzon, versenylehetőséget kapjon, mert
a fejlődése érdekében erre
van szüksége, ehhez ők a maguk
részéről megtalálták
azt az áthidaló megoldást, ami
orvosolja a versenyző jelenlegi anyagi gondjait. A
beszélgetés végén pedig
arra jutottunk, hogy Józsika
folytatja nálunk a versenyzést, mert
szükségünk vagy egymásra.
Így aztán vasárnap már itt
is volt velünk, és nem
kérdés, hogy Opolébe is
velünk tart.

Erősödnek

Jacsó Tibor elmondása
szerint Tabaka József
visszatérésével
erősödnek junior helyen.

– Ezzel megoldottnak tűnik a magyar junior
kérdés – mondta a salakmotoros klub
első embere. – Úgy gondolom, hogy a
szezon további részében egy
másik fiatal magyar, Lőrincz
Attila
kap majd lehetőséget,
ugyanis a ezen a poszton összes
kipróbált junior korú fiú
kudarcot vallott. Persze az is egy
lehetőség lenne, ha valamelyik másik
csapat keretéből, egy még nem
aktivált, az idén nem versenyzett juniort
igazolnánk le, de nem tűnik
egyszerűnek ilyet találni.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása