2009.05.28 08:44; Frissítve: 2009.05.28 08:44


Szabadnapon bikáznak

Szabadnapon bikáznak

Bár a salakmotoros lengyel II. ligában ezen a
hét végén fordulót rendeznek, a
Speedway Miskolc, csak távolról figyelheti az
eseményeket, mert a sorsolás
értelmében nem kell meccselnie.

Ugyanis a 7 csapatos mezőnyben, minden
fordulóra jut egy szabadnapos, és ezen a
hétvégén, amikor a 6. kört
tudják le a csapatok, a miskolciaknak jut
az édes semmit tevés – ami nem
szó szerint értendő.

A lengyel II. ligában a mostani
hétvégét követően, egy
hét szünet után, június
második hetében kétszer is a
pontokért kell csatáznia a Speedway
Miskolc
együttesének, mert június
11-én és 14-én is rendeznek egy-egy
fordulót.

A szabadnap adta üresjáratot egy
debreceni fellépéssel
próbálja meg a maga javára
fordítani az SM több versenyzője,
pünkösd hétfőn 16
órától, egy edzőmeccsnek is
jó gálán. Ennek az
érdeksége az, hogy a megszokott négy
versenyző helyett ezúttal minden futamban
öten állnak rajthoz. Az öt csapat
három-három versenyzőt
felvonultató mezőnyében, a lengyel II.
ligában az SM-t erősítő
Tabaka József a Debreceni
Farkasok
nevet viselő egységben,
míg Magosi Norbert, Szatmári
László
és
Kovács Roland a Miskolci
Bikák
elnevezésű trióban
motorozik.

A salakmotoros lengyel II. liga
állása


1. Orzel Lódz 4 3 1 – +62 7

2. Kolejarz Rawicz 4 3 – 1 +1 6

3. KMZ Redstar Lublin 4 2 -2 +34 4

4. KSM Krosno 4 2 – 2 +2 4
5. Speedway Miskolc 5 2 – 3 -19
4
6. Speedway Polonia Pila 5 1 1 3
-33 3

7. Kolejarz Opole 4 1 – 3 -47 2

Megjegyzés: a csapatok nevét
követően, a lejátszott
mérkőzések száma
után sorrendben a győzelem,
döntetlen, majd a vereség
látható, amit az összes
lejátszott meccsek
pontkülönbsége követ,
míg a legutolsó szám a
helyezésekben rangsoroló
összpontszám.

A salakmotoros lengyel II. liga 6.
fordulójának
párosítása: Orzel
Lódz – Kolejarz Rawicz,
Kolejarz Opole – KMZ Redstar Lublin,
Speedway Polonia Pila – KSM Krosno,
szabadnapos: Speedway Miskolc.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása