2010.08.2 11:08; Frissítve: 2010.08.2 11:08


Speedway Miskolc: A meglepetés elmaradt

Speedway Miskolc: A meglepetés elmaradt
A salakmotoros lengyel I. liga 14. fordulójában a Speedway Miskolc együttese a Marma Hadykówka Rzeszówot fogadta.

A vasárnapi, népkerti meccs előtt nem sokkal a dániai Vojensben befejeződött a csapat Világkupa döntője (lengyel győzelemmel), és ez utóbbi viadalnak “csupán” annyi köze volt a miskolcihoz, hogy az ottanin három olyan brit versenyző is szerepelt, akiknek ha nem ott kellett volna helytállniuk, akkor a lengyel I. ligában húzták volna a gázt. A Vojensben végül a negyedik helyen záró Nagy-Britannia együttesében a miskolci Scott Nicholls, és a rzeszówi Chris Harris és Lee Richardson is helyet kapott, emiatt ők nem lehettek jelen a Népkertben. Ezzel összefüggésben a vendégeknél nem is jött senki Chirs Harrist pótolandó, csak ötfős csapattal álltak ki, de ezt büntetlenül megtehették, ugyanis a brit kiválóság személyében a csapat három legponterősebbjének egyike maradt távolt, és ő a “helyettesíthető versenyző” kategóriájába tartozik – legalábbis a szabálykönyv szerint – ami azt jelentette, hogy megjelentek közül bárki indulhatott helyette a neki kiírt futamokban.

Az első futamban még az első kanyarig sem jutottak el a versenyzők, amikor Magosi és Okoniewski motorja összeakadt, előbbi “csak” leesett, utóbbi a palánk és a lufifal közé repült. A lengyel vezetőbíró a magyar versenyzőt zárta ki, a közönség – finoman fogalmazva is – elégedetlen volt a döntéssel, és ennek hangot is adott. A bukott versenyzők közül mindkettőt egészségesnek találták az orvosok, de mivel a rzeszówi fiút a rendelkezésre álló időn túl, így helyette Kuciapa jött ki, aki második lett csapattársa, Max mögött. A második menet, a juniorok küzdelme is csonka lett, mert a vendégek csak egy fiatalt hoztak el, de Lampartot ez nem zavarta, egykeként nyert, Tabaka előtt. A következő maximális vendégsikert hozó csata után Tabaka vágott vissza Lampartnak, ezúttal ő diadalmaskodott, és mivel Woodward harmadiknak jött be, először szerzett több részpontot a hazai gárda (9-15).

A negyedik menetben a taktikai csereként beküldött Magosi megmutatta Okoniewskinek, hogy mire lett volna képes ellene korábban (az 1. futamban), a második kanyarban mindkét rzeszówit megelőzte belső íven, majd Szatmári is csinált ugyanitt egy bravúrt, egy körrel később, amikor megelőzte Maxot. A folytatásban Tabaka indult egyedül, mert Woodward nem ért ki a rajtra, és az utolsó körben Okoniewski bravúros megelőzésével feljött a második helyre. A hetedik csatára Woodward ugyan kijött, de motorja most sem indult el, azzal vigasztalhatta magát, hogy csapattársa, Magosi besöpörte a sikert (18-24). A pályafelújítást követően ismét Tabakának volt egy remek előzése, amivel feljött az első helyre, de Woodwardot tovább üldözte a balszerencse, az utolsó körben a harmadik helyen haladva a palánknak ütközött. Aztán Magosi egy gyengébb rajt után a második kanyarban egyik ellenfelét előzte meg, a harmadikban megpróbálta a másikat is, de a palánkon kötött ki, és emiatt kizárták. Az ismétlésben kettős vendég siker született. A 10. páros harcban Machnik motorja ragadt be a rajtnál, a taktikai csereként beküldött Tabaka a harmadik futamgyőzelmét aratta, s bár egy rövid ideig volt remény a kettős hazai örömre, végül Lampart leelőzte Szatmárit (26-34). Ezután kettős vendéggyőzelmet könyvelhettünk el, majd egy sima, kétpontos rzeszówi részsiker következett, mert Tabaka csak második lett, aztán egy futamdöntetlen jött, vendég elsőséggel (32-46). Az utolsóelőtti menetre Okoniewski már ki sem jött, Machnik most sem előzött meg senkit, így Woodward elsősége mellett az első kettős hazai győzelem született, a végén pedig Magosi az első helyen haladva forgolódott egy kicsit és emiatt visszacsúszott a második helyre, ugyanis Kuciapa elment mellette.

Salakmotor, lengyel I. liga | 14. forduló

Speedway Miskolc – Marma Hadykówka Rzeszów 39-51
Miskolc, 700 néző. V.: Wojaczek (lengyel).

Speedway Miskolc: Tabaka 15, Magosi 10, Woodward 5, Conda 5, Szatmári 3, Nagy R. 1, Lőrincz 0.
Marma Hadykówka Rzeszów: Kuciapa 16, Max 12, Lampart 11, Okoniewski 10, Machnik 2.

A forduló további eredményei:

Lokomotiv Daugavpils – RKM ROW Rybnik 61-28,
PSŻ Lechma Poznań – GTŻ Grudziądz 49-41,
Lotos Wybrzeże Gdańsk – Start Gniezno 51-39.


A salakmotoros lengyel I. liga alapszakaszának végeredménye

     m  gy  d  v  mpk  mp  bp  öp
 1.  Marma Hadykówka Rzeszów  14  10  -  4  +201  20  6  26
 2.  Lokomotiv Daugavpils  14  9  -  5  +198  18  6  24
 3.  Lotos Wybrzeże Gdańsk  14  9  -  5  +83  18  5  23
 4.  Start Gniezno  14  9  -  5  +85  18  4  22
 5.  GTŻ Grudziądz  14  8  -  6  +41  16  3  19
 6.  PSŻ Lechma Poznań  14  7  -  7  -8  14  3  17
 7.  RKM ROW Rybnik  14  3  -  11  -167  6  1  7
 8.  Speedway Miskolc  14  1  -  13  -433  2  0  2
                   

m: meccsszám; gy: győzelem, d: döntetlen; v: vereség; mpk: meccsek pontkülönbsége; mp: meccseken elért, győzelemért és döntetlenért járó pontok; bp: bónusz pontok, az egymás elleni oda-visszavágós csaták eredményesebbjének; öp: összpontszám, ami a helyezésekben rangsorol (pontszám egyenlőség esetén az egymás elleni eredmények döntik el a helyezéseket)


Az első négy helyezett csapat a felsőházban, az 5-8. helyezett együttesek az alsóházban folytatják a küzdelmeket a rájátszásban.


 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása