2009.05.3 19:14; Frissítve: 2009.05.3 19:14


SM győzelem és mindenki pontos

SM győzelem és mindenki pontos

A salakmotoros lengyel II. liga 4.
fordulójában vasárnap a pilai csapatot
fogadta a miskolci együttes.  Speedway Miskolc vs. Polonia Pila 2009.05.03. 

Tabaka József mellé
jó juniorokat szeretne a Speedway
Miskolc
, viszont a Pila elleni meccsre
két olyan fiatal került a keretbe
Kyril Cukanov és
Kovács Roland
személyében, akik az eddigi három
versenyen összesen négy futamban rajtoltak
el, de pontot még nem szereztek. Eddig.


Vasárnap egyikük ponttal nyitott: igaz, az
ukrán Cukanov harmadik
helyéhez az is kellett, hogy
Lopaczewski motorja megálljon,
Tabaka viszont megdolgozott a
futamgyőzelemért, mert rosszabb rajtja
után előzte meg
Szymkót (4-2). Aztán a
három héttel ezelőtti
bokatörése után
visszatérő Darkin mutatott
be egy iskolamotorozást, a pilaiak
legponterősebb versenyzőjét,
Swistet terelte a harmadik helyre a
rajt után, majd végig úgy ment
előtte, hogy ne tudjon előzni a vendég
motoros, Magosi
sikerénél (9-3). A következő
két futamban is kettős miskolci
siker született: előbb a győztes
Hauzinger mögött
Szatmári mutatott be egy remek
egyenesbeli előzést és lett
második, majd a nyerő
Vlasov mögött
Tabaka az utolsó helyről
küzdötte fel magát
parádésan másodiknak (19-5).

Döntetlenek


Az első pályakarbantartás
után Szatmári
próbálta befogni az élre
került Swistet, de ez nem
sikerült, így ez lett az első
futamdöntetlen. A hatodik menetben ezúttal
az SM másik orosza, Vlasov
iskolázott, és intézett
Cukonovnak egy győzelmet azzal,
hogy a két pilait ügyesen maga
mögött tartotta (27-9). A folytatásban
Darkin motorozott neki a
légzsáknak az első kanyar
után, esése után úgy
tűnt, nem lett komolyabb baja viszont a
megismételt rajtnál nem lehetett ott,
mert kizárták; Magosi
pedig ezüstös helyen érkezett
célba – ez volt a vendégek
első részsikere (29-13). A nyolcadik
párharcban Vlasov
háromnegyedkörrel a
célzászló előtt szökkent
az élre, de a legszorosabb futamban nem
változott a csapatok közötti
különbség, mert
Tabaka nem tudott előrejönni
a negyedik helyről (32-16). A pár perce
nagyot esett Darkin folytatni tudta,
de Haupt mögött csak a
második lett, és mivel
Magosi lett a harmadik újabb
futamdöntetlen született. A 10.
összecsapás sem végződött
másként, amikor
Hauzinger nyert,
Szatmári pedig az
utolsóelőtti körben motorhiba miatt
kiállni kényszerült (38-22).

Kovács R. is


A miskolci oroszok a 11. menetben mentek együtt,
Darkin végig vezetett Vlasov
meg az utolsó kanyarban előzte meg
Peczinát, és lett
második – a közönség nagy
tombolása közepette. A folytatásban
Hauzinger és
Tabaka már ez elején
jól összemotoroztak, és ebben a
sorrendben abszolválták az újabb
hazai kettős sikert (48-24). A 13. futamban az
előző menetben harmadik Swist ismét
rajthoz állt, ráadásul jokerezett.
És ez be is jött! Ő nyerte a futamot,
csapattársa, Charczenko lett a
második, vagyis 8-1-es etap sikert értek
el a pilaiak, de ennek már nem volt
jelentősége, ugyanis a hazai
végső siker ekkor már biztos volt.
Az utolsóelőtti futam vendég
győzelemmel és a csapatok
döntetlenjével ért véget
(52-35), a végén pedig
Kovács R. is
lehetőséget kapott. Mivel a 15. futamban
Charczenko az első kanyarban
palánkot fogott és emiatt
kizárták a pilai fiút, a
megismételt rajt után
Kovács R. sem maradt pont
nélkül, miközben
Vlasov negyedik győzelmét
söpörte be.

Speedway
Miskolc – Speedway Polonia Pila
56-37

Miskolc, 700
néző. V.: P. Nowak
(lengyel).

Speedway Miskolc:
Vlasov (13), Hauzinger (10), Tabaka
(9), Magosi (8), Darkin (7),
Szatmári (4), Cukanov (4),
Kovács R. (1).

Speedway Polonia Pila:
Swist (14), Charczenko (10), Haupt (8),
Szymko (3), Lopaczewski (1), Peczina
(1), Kazachuk (-), Linette (-).


A forduló további
eredményei: Kolejarz Rawicz
– KMZ Redstar Lublin 47-42, Orzel
Lódz – KSM Krosno 54-36.
Szabadnapos: Kolejarz Opole.


 

A lengyel
II. liga
állása


1. Orzel Lódz 4 3 1 – +62
7

2. Kolejarz Rawicz 3 2 – 1 -8 4

3. Speedway Miskolc 4 2 – 2
-15 4


4. Speedway Polonia Piła
4 1 1 2 -14 3


5. KMZ Redstar Lublin 3 1 – 2 +15
2

6. KSM Krosno 3 1 – 2 -2 2

7. Kolejarz Opole 3 1 – 2 -38 2

Megjegyzés: a
csapatok nevét
követően, a lejátszott
mérkőzések
száma után sorrendben a
győzelem, döntetlen, majd a
vereség látható,
amit az összes lejátszott
meccsek pontkülönbsége
követ, míg a
legutolsó szám a
helyezésekben rangsoroló
összpontszám.


 

ÉM
infó


A Speedway Miskolc csapata a
következő meccsét
május 10-én,
vasárnap játssza, amikor
az 5. forduló keretében a
KSM Krosno vendégei lesznek a
lengyel II. ligában.


– Berecz Csaba -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés