Szombaton hét ország vaspapucsosai a
Népkertben, vasárnap visszavágó
Lódzban.
Jacsó Tibornak, a magyar
együttes vezetőjének a
következő a tippje: az oroszok nyerhetnek
szombaton a miskolci salakmotoros páros
Európa-bajnoki döntőn, de szoros
küzdelem lesz, mert odaérhetnek az
elejére a lengyelek, a csehek, de akár a
Matej Zagar által
irányított szlovének is: „Mi
meg itthon vagyunk, úgyhogy szeretnénk
jól szerepelni – folytatta a
gondolatmenetet a szakember. – A
németektől Max Dilger
ismerősünk, nálunk is indult
korábban, most Opoléban versenyez;
Grigory Laguta a Daugavpils
húzóembere; a cseheknél a
két Drymel ismert
személyiség; a lengyelek egyik motorosa
extraligás, a másik kettő
elsőosztályú… Ha nem is
GP-sztárokról beszélünk,
azért valamennyien elég
jónevű pilóták”.
Lélektanilag sokat
A másik viadalról: a hajrá
hajrájánál tart a lengyel
salakmotoros II. liga idei szezonja;
még két együttes, a Speedway
Miskolc, valamint az Orzel Lódz
vív ádáz csatát
egymással a hőn áhított
aranyéremért – illetve a
feljutásért; a párharc
győztese ugyanis erre nyer jogot, míg a
vesztesre még osztályozó
vár majd az első osztály
hetedikjével, az Ostrów-val. A két
héttel ezelőtti, borsodi
találkán kitettek magukért
Vlasovék és 50-40
arányban legyőzték a
látogatót: „Több is benne volt
az akkori meccsben, mint tíz pont, volt olyan
futam, amely alakulhatott volna számunkra
kedvezőbben – mondta Jacsó
Tibor csapatvezető. – De
végül is nálunk az előny, ami
lélektanilag sokat számít, mert
hátrányban lenni az mindig egy
probléma. A fiúk mindent meg fognak tenni
azért, hogy Lódzban összehozzunk
negyvenegy pontot, vagy hogy kevesebb, mint tíz
egységgel kapjunk ki. Most még van egy
gondunk, mégpedig az, hogy Szergej
Darkinnak lejárt a vízuma, s ha
pénteken nem oldódik meg ez a dolog,
akkor nem számíthatunk a
szolgálataira, holott nagy szükség
lenne rá.”
Nem
nehézség
Megkerestük Szatmári
Lászlót is
(esélylatolgatásra a két
esemény kapcsán), azonban a miskolci
motorost nem tudtuk elérni: „Ennek az
az oka, hogy ő, Magosi Norbi
és Vlasov
Lengyelországban, Rzesówban
tartózkodik. Az ottaniakkal ugyanis nagyon
jó a kapcsolatunk és
lehetőség nyílt arra, hogy
megpróbáljuk modellezni azt, ami
vasárnap várhat ránk”
– adott választ Jacsó
Tibor, akitől azt kérdeztük:
a szombati, miskolci páros
Eb-döntő után másnap
miként lehet felkészülten, pihenten
húzni a gázt? „A magyar
válogatottnak Laci,
Norbi és Tabaka
Józsi is tagja, akikkel még
szombaton este elindulunk a visszavágóra.
Hajnali kettő-három óra
körül leszünk Krakkó
környékén, ott fogunk pihenni, majd
körülbelül tizenegy óra
tájban folytatkil utunkat
Lódzba. A motorokat
szállító járműben van
ágy is, úgyhogy egy
salakmotorosnak ez nem okoz
nehézséget.”
Tudnivalók |
A páros
A páros Csehország: Lengyel II. Liga, a Speedway Miskolc: 1. Orzel Lódz: 9. |