2008.08.24 18:33; Frissítve: 2008.08.24 18:33


Reggel? Este? A Lódz ellen mindegy

Reggel? Este? A Lódz ellen mindegy
Miskolc – A salakmotoros lengyel II. liga rájátszásában a Lódz ellen nyert vasárnap a miskolci csapat.  Speedway Miskolc - Orzel Lódz 2008.08.24. I. 

Több változást is eszközöltek a csapatvezetők az összeállításokban a találkozó előtt. Így például az utóbbi időben kimondottan jó formát mutató Hynek Stichauer csakúgy ,,feliratkozott” a miskolci névsorba, mint az augusztus 20-ai Debrecen Nagydíjat besöprő Tabaka József. A vendégeknél Stephen Katt helyett a lengyel II. liga jelenleg legjobb mutatóival rendelkező Freddie Eriksson ült motorra. Nyolcas rajtszámmal ugyanakkor a Speedway Miskolc korábbi versenyzője, Max Dilger mutatta meg magát.

Villant a Miskolc
Az 1. futam úgy kezdődött, ahogyan kellett! Tabaka mögött Stichauer fúrta be magát a második pozícióba. Az 5:1-es kezdés meg is hozta a találkozó alaphangját, azonban a következő etapban ,,csak” annak örülhettek a hazai drukkerek, hogy Magosi Norbi futamot nyert, s így nem változott a két csapat kötött különbség. A harmadik ,,körre” magára talált a Lódz, hiszen Liberski révén nem maradtak szüzek – már ami a lengyel futamelsőséget illeti.
Az izgalmak csak fokozódtak a pályakarbantartás után, hiszen a 4. és az 5 futamot is újra kellett ,,lőni”. Először történt, hogy Rymel akadt össze Burzával és buktak, a magyarok cseh vaspapucsosát kizárták. Szerencsére Stichauer hozta az etapot, így a különbség nem változott. A találkozó harmadának a végén ismét villantak a mieink és 5:1-gyel csaptak le a Lódzra. Rymelt aztán láthatóan nem rázták meg a történések nem csak a 6., hanem a 8. futamban is nyert, miközben a Speedway Miskolc is szépen gyűjtögette a pontokat (31:17). A 10. futam előtt aztán Eriksson formáját – és a különbséget látva – úgy döntött a lódziak csapatvezetője, hogy dzsókerezni küldi a svédet, aki aztán Bajerskivel nem bírt, de hozott 4 pontot csapatának.

Növelték
Miskolci futamok követték a vendég dzsókerezést. Először a Stichauer-Magosi duó, majd a Bajerski-Szatmári páros hozta az 5:1-gyet, amivel már húsz pont volt közte. A hajrára fordulva az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a különbség a legutóbb május elsején reggel 8 órakor Miskolcon járt Lódz ellen. Nos, növelte előnyét a magyar csapat, s így huszonnégy pontos különbséget ünnepelhetett a népkerti publikum.
Legközelebb augusztus 31-én 16 órától lengyel ligázik a Speedway Miskolc, amikor is a Gniezno otthonában motoroznak ki Szatmáriék.

Jegyzőkönyv
Speedway Miskolc – Orzel Lódz (PL) 58:34
Miskolc, Speedway Aréna, 600 néző.
Speedway Miskolc: Magosi Norbert 11, Tomasz Rempala 1, Tomasz Bajerski 14, Szatmári László 4, Adrian Rymel 11, Hynek Stichauer 11, Tabaka József 5.
Orzel Lódz: Robert Mikolajczak 4, Ruslan Gatiatov 6, Freddie Eriksson 11, Stanislaw Burza 2, Marcin Liberski 9, Max Dilger 2.
A rájátszás másik találkozóján: Speedway Rovnó (UKR) – Start Gniezno (PL) 31:60

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés