2010.08.15 06:59; Frissítve: 2010.08.15 06:59


Rácsodálkoznak saját magukra a salakmotorosok

Rácsodálkoznak saját magukra a salakmotorosok
A salakmotoros lengyel I. ligában ezen a hét végén megkezdődik a rájátszás.

A sorozatban érdekelt Speedway Miskolccsapata az alsóházban, a kiesés elkerülésért küzdhet. Az 5-8. helyért zajló rájátszás 1. fordulójában, vasárnap 17 órától idegenben, a GTZ Grudziadz lesz a narancsosok ellenfele.

A rájátszásban, az alsóházban szereplő négy csapat ismét oda-vissza megmérkőzik egymással, vagyis hat fordulót rendeznek. Az együttesek azonban nem a nulláról indulnak, a play-offra magukkal viszik az alapszakasz során szerzett pontjaikat. A bónuszokkal együtt, ami a párharcok eredményesebbjének jár. A rájátszásban egyébként szintén lesz bónusz – a győzelemért járó 2, illetve az esetleges döntetlenért járó 1 pont mellett – és ezúttal is a párharcok összevétésének eredményesebbje tudhatja majd magáénak ezen 1 pontot.

Ami a Speedway Miskolcot illeti: a mezőny egyetlen magyar együttese vág neki a rájátszásnak a legnehezebb helyzetből, hiszen utolsó a tabellán, és ahhoz valami nagy csodára lenne szükség, hogy olyan pozíciót fogjon a sorozat végére, amivel osztályozó nélkül biztosíthatja be a bennmaradását (ehhez az 5. vagy a 6. helyet kellene megszerezni), ugyanis – mint, ahogy már annyiszor, így most is – kérdéses volt az, hogy elutaznak-e, kiállnak-e meccsre.

Próbálnak eljutni

– Próbálunk eljutni nagyjából azzal a csapattal, amelyiknek a névsorát szerdán leadtuk az előnevezés során – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Pénteken egész nap az oda-vissza 2000 km-es túrához, a grudziadzi elutazáshoz szükséges üzemanyagra valót koldultam, és estére összejött valamennyi, és úgy tűnik, hogy szombaton délben el fogunk tudni indulni. Már csak azért is, mert ha nem állunk ki, akkor pénzbüntetéssel sújtanak minket, ami ténylegesen a végünket jelentené. Túl sok munkánk, konkrétan hat évünk van benne, hogy idáig eljutottunk, és nem akarjuk, hogy ez kárba vesszen. Igazából az érzelmeink azok, amelyek visznek minket előre, mert ha leülünk és elkezdünk gondolkodni azon, hogy mit csinálunk, akkor csak rácsodálkozunk saját magunkra. De hiszünk abban, hogy valakit előbb utóbb magunk mellé tudunk állítani, olyan embert vagy céget, ami kiválthatja egy korábban támogatást ígérő szimpatizánsunk hiányát, és akkor az önkormányzat is átutalja majd a feltételhez kötött támogatását. Mert nekünk ez jutott, mi nem aDVTK vagyunk, ahol hetek, hónapok óta ,,nagyot alkotnak”, ahol nem feltétel az önkormányzati támogatáshoz egy külső támogatás megszerzése.

A Speedway Miskolc együttese a Magosi, Tihanyi, Bencze, Szatmári, Wright, Lőrincz hatosfogatot nevezte a meccsre, és ebben a névsorban csak minimális változás képzelhető el, Jacsó Tibor elmondása szerint.

– Sajnos, nincs pénzünk arra, hogy a legjobbakkal álljunk ki ebben a fordulóban, de őszintén szólva nem is a Grudziadz otthonában terveztünk pontokat a rájátszásban, őket ,,csak” itthon kellene legyőzni a bónuszpont begyűjtésével – mondta a miskolci klub elnöke. – De ne szaladjunk ennyire előre, mert ugye most még csak az körvonalazódik, hogy az idegenbeli meccsre ki tudunk állni ellenük. A folytatásról inkább később ejtsünk szót. Ha még lesz miről beszélni.

 

ÉM–BCS

 

A lengyel I. liga állása

m gy d v mpk mp bp öp

Felsőház, az 1-4. helyért

1. Lotos Wybrzeże Gdańsk 6 4 – 2 +2 8 2 10

2. Marma Hadykówka Rzeszów 6 3 – 3 +26 6 2 8

3. Lokomotiv Daugavpils 6 3 – 3 +37 6 2 8

4. Start Gniezno 6 2 – 4 -65 4 0 4

Alsóház, az 5-8. helyért

5. GTŻ Grudziądz 6 5 – 1 +113 10 3 13

6. PSŻ Lechma Poznań 6 4 – 2 +49 8 2 10

7. RKM ROW Rybnik 6 2 – 4 -22 4 1 5

8. Speedway Miskolc 6 1 – 5 -140 2 0 2

m: meccsszám; gy: győzelem, d: döntetlen; v: vereség; mpk: meccsek pontkülönbsége; mp: meccseken elért, győzelemért és döntetlenért járó pontok; bp: bónusz pontok, az egymás elleni oda-visszavágós csaták eredményesebbjének; öp: összpontszám, ami a helyezésekben rangsorol (pontszám egyenlőség esetén az egymás elleni eredmények döntik el a helyezéseket)

 

Az I. liga alsóházi programja

1. forduló, augusztus 15.: GTZ Grudziądz – Speedway Miskolc, RKM ROW Rybnik – PSZ Lechma Poznań

2. forduló, augusztus 22.: PSZ Lechma Poznań – GTZ Grudziądz, Speedway Miskolc – RKM ROW Rybnik

3. forduló, augusztus 29.: GTZ Grudziądz – RKM ROW Rybnik, Speedway Miskolc – PSZ Lechma Poznań

4. forduló, szeptember 5.: RKM ROW Rybnik – GTZ Grudziądz, PSZ Lechma Poznań – Speedway Miskolc

5. forduló, szeptember 19.: Speedway Miskolc – GTZ Grudziądz, PSZ Lechma Poznań – RKM ROW Rybnik

6. forduló, szeptember 26.: GTZ Grudziądz – PSZ Lechma Poznań, RKM ROW Rybnik – Speedway Miskolc

Osztályozó, az I. ligás tagságért, október 3. és 10.: Az I. liga 7. helyezettje – A II. liga 2. helyezettje

Képalá: A rájátszásban kellene versenyeznie a Speedway Miskolc együtttesének Fotó: ÉM-archív

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés