2010.01.27 19:26; Frissítve: 2010.01.27 19:26


Már csak Miskolcon és Gyulán

Miskolc – Idén már csak két verseny lesz Magyarországon – már ami a magyar salakmotoros bajnokságot illeti – tudta meg a BOON csoport tagja, a www.speedway.hu.

A hétfői salakbizottsági ülés elsődleges célja a magyar bajnokság kiírásának meghatározása volt” – nyilatkozta Kiss Szabolcs szakágvezető. “A bizottság és a jelenlévők közös tanácskozáson a következőekben állapodtak meg: nemzetközi – sajnos versenyzői létszámunk nem elegendő tiszta nemzeti bajnoksághoz – , így minden nevezői licenccel rendelkező egyesületnek foglalkoztatnia kell egy külföldi licences versenyzőt. Ugyanakkor; két fordulós lesz a bajnokság, hiszen a MAMS sportkódex jelen szabályozás alapján a salakmotor szakágon belül annyi számú bajnokságot ír elő, ahány működőképes pálya van. Sajnos jelen esetben ez a szám csak Miskolcra és Gyulára korlátozódik. A pályával rendelkező egyesületek egy-egy bajnoki rendezésénél nem kívántak többet rendezni, míg a többi, pályával nem rendelkező egyesület pedig nem kívánt versenyt rendezni.

A bajnokságon belül

Kiderült az is, hogy a tavalyihoz hasonlóan 12 fős bajnokság lesz. A lebonyolítás különbözni annyiban fog, hogy nem lesz C, B, A döntő, hanem a legjobb nyolc fog selejtezőt futni, majd a legjobb 4 kerül a döntőbe. Azon versenyzők akik nem kerülnek be a keretnévsorba, azoknak MAMS kupa lesz kiírva, amely a bajnokság keretein belül lesz megrendezve betétfutamonként.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása