2009.05.24 16:33; Frissítve: 2009.05.24 16:33


Magosi előtt ért célba Ferjan

Magosi előtt ért célba Ferjan

A salakmotoros egyéni országos
bajnokságon miskolci ezüstérem
született.


A lehető legizgalmasabban alakult a
salakmotoros egyéni magyar bajnokság
debreceni
végjátéka
,
hiszen az utolsó forduló
fináléjába az a négy
versenyző került, akik az
összesítésben is a
dobogóért harcoltak. Ferjan
Matej
egy pontot hullajtva jutott el a
döntőig, mindössze az a Tabaka
József
tudta megverni, aki
második lett az alapszakaszban. Tihanyi
Sándor
kilenc ponttal
kvalifikálta magát a legjobbak
futamába, míg Magosi
Norbertnek
túlóráznia
kellett, hiszen a B-döntőben aratott
győzelmével jutott a
fináléba. Az összképhez
hozzátartozik, hogy az idény legjobb
bajnokiját láthatta a
szépszámú publikum, hiszen a
favoritok mellett Nagy Róbert,
Szatmári László
és a verseny napján a 14. (!)
születésnapját ünneplő
Benkő Roland is jó napot
fogott ki.

Párharcok


A forduló mindent eldöntő
utolsó futamában a
Ferjan-Magosi arany- illetve a
Tabaka-Tihanyi bronzpárviadal
tétje az volt, aki legyőzni a
másikat, előrébb végez. A
futamok futama előtt szinte tapintható volt
a feszültség a startszalag előtt
és a nézőtéren is, de
szerencsére a kiélezett
szituáció nem vezetett bukáshoz. A
start utáni kanyarból kijövet
kialakult a végső sorrend,
Ferjan nyert, Magosi,
Tabaka és a
motorproblémával küszködő
Tihanyi előtt. A bajnoki
címet Ferjan szerezte meg,
ezzel a Speed Wolf Debrecen salakosa
ötödik egyéni
elsőségét ünnepelte, míg
a Speedway Miskolc versenyzőjének,
Magosi Norbertnek be kellett
érnie a második hellyel.

Miskolciak


Ami pedig a további miskolci
színekben versenyző salakost
illeti: Szatmári
László
motorhiba miatt feladni
kényszerült a versenyt, azok után,
hogy harmadik körözésben futamot
nyert, és így a
B-döntőre sem tudott kijönni.
Kovács Roland, aki
szintén B-döntőt
érően ment szombaton viszont kijött,
de csak a harmadik helyen ért célba,
így ezen a napon a hatodik hely jutott neki, az
ob 3., záró fordulójában.
Ez az összetettben pedig a 7. helyre volt
elég, ami kettővel jobb
pozíció, mint
klubtársáé,
Szatmárié, aki az ob 2.
fordulójában motor
problémák miatt rajthoz sem
állt.



A
TÉNYEK

A 3.
forduló
eredménye


1. Ferjan Matej (Speed Wolf Debrecen)
19 pont,

2. Magosi Norbert (Speedway Miskolc)
16,

3. Tabaka József (Debrecen
Speedway SE) 14,

4. Tihanyi Sándor (Speed Wolf
Debrecen) 12,

5. Nagy Róbert (Big’s SE)
10,

6. Kovács Roland (Speedway
Miskolc) 9,

7. Szatmári László
(Speedway Miskolc) 8,

8. Benkő Roland (Gyulai Speedway
Club) 7,

9. Lőrincz Attila (Debrecen
Speedway SE) 6,

10. Molnár Gyula (Gyulai
Speedway Club) 5,

11. Szilágyi Tamás
(Debrecen Speedway SE) 4,

12. Szegvári Róbert
(Debrecen Speedway SE) 3,

13. Kónya Sándor
(Debrecen Speedway SE) 2,

14. Szegedi Máté
(SpeedWolf Debrecen) 1.


A
bajnokság összetett
végeredménye


1. Ferjan Matej 54 pont,

2. Magosi Norbert 51,

3. Tabaka József 40,

4. Tihanyi Sándor 38,

5. Nagy Róbert 27,

6. Benkő Roland 26,

7. Kovács Roland 26,

8. Lőrincz Attila 18,

9. Szatmári László
16,

10. Szegvári Róbert
14,

11. Molnár Gyula 13,

12. Kónya Sándor 9,

13. Szilágyi Tamás
8,

14. Karczagi László
1,

15. Szegedi Máté 1.





Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása