2010.05.1 17:46; Frissítve: 2010.05.1 17:46


Lettországba kajtatnak

Vasárnap 17 órától idei első meccsét játssza a Speedway Miskolc salakmotor csapata.

A salakmotoros lengyel I. liga 4. fordulójában, vasárnap 17 órától Lettországban kezdi meg idei szereplését a Speedway Miskolc együttese, a Lokomotiv Daugavpils vendégeként. Mint ismert: az 1. fordulóra kiírt meccsüket az esős időjárásra való hivatkozással halasztották el a miskolciak, míg a 2. és 3. forduló mérkőzéseit a lengyel államfő halála miatt nem rendezték meg.

– Nagyon úgy tűnik, hogy végre eljön az a nap, amikor lejátszhatjuk fennállásunk első I. ligás meccsét – mondta Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke. – Elmegyünk, ott leszünk, de ezúttal egy szerény kerettel állunk ki, sztárok nélkül, akik egyrészt más versenyeik miatt-, másrészt a velük kötött szerződés maradéktalan nem teljesítése miatt, nem állhatnak rendelkezésünkre. Sajnos, hiába kajtatunk hetek, hónapok óta, hiába érünk el az utolsó döntéshozóig, nem tudunk eredményeket elérni a szponzoráció terén. Ilyen mérvű támogatást, amire nekünk szükségünk lenne Magyarországon csak Budapesten, a ,,központban” lehet megszerezni, de ott meg úgy néznek ránk, mint valami ufóra, illetve kis vidéki versenyzőre, aki véletlenül talált rá a hozzájuk vezető útra. De nekünk elébük kell járulnunk, hogy reménykedhessünk, mert itt helyben, ahol egy megyeszékhelyen például 100 ezer forint az egyik országos pénzintézet egész éves marketingbüdzséje, csak a helyben járást gyakorolhatnánk.

Jacsó Tibortól megtudtuk, hogy a lettországi versenyre Szatmári, Magosi, Tabaka, Nicholls, Woodward, és Wright nevét adták el, ami messze nem azt jelenti, hogy ezek a pilóták száguldanak majd a daugavpilsi oválon.

– Elmegyünk, mert hat év munkája veszne semmibe, ha nem állnánk ki – mondta Jacsó Tibor. – Biztosra csak annyit mondhatok, hogy az előnevezésben leadott három magyar fiú ott lesz a rajton. Ismerve a lett csapat tavalyi eredményeit, ellenük a liga legjobb csapatainak sem ment amikor oda látogattak, bármilyen erős összeállításban is próbáltak pontot szerezni. Szerintem ebben az évben sem lesz ez másképp, sokan el fognak ott vérezni. Mi úgy döntöttünk, hogy inkább a jövő heti, hazai bemutatkozásra tartalékoljuk az erőinket, mert arra van nagyobb esélyünk, hogy az alapszakasz során hazai pályán gyűjtögessük össze azokat a pontokat, amivel tisztes eredményt tudunk elérni.

ÉM–BCS

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása