2010.04.13 14:39; Frissítve: 2010.04.13 14:39


Késik az SM bemutatkozása

Késik az SM bemutatkozása
A salakmotoros lengyel I. ligában ezen a hét végén sem mutatkozik be a Speedway Miskolc csapata.

Mint az ismeretes a húsvét hétfői (április 5.) nyitó fordulóban, a Marma Hadykówka Rzeszów elleni találkozó a miskolciak kérésére maradt el – részben – a csapadékos időjárás, pontosabban annak előrejelzése miatt, majd múlt vasárnap szintén nem lépett pályára a Speedway Miskolc a PSZ Lechma Poznan vendégeként, ugyanis szombaton tragikus repülőgép balesetben elhunyt Lech Kaczynski lengyel államfő, és a gyász miatt minden lengyelországi sporteseményt elhalasztottak. Emiatt kedden délig úgy volt, hogy most vasárnap délután lesz a Speedway Miskolc idei első meccse, a lengyel I. liga 3. fordulójában, a Lotos Wybrzeze Gdansk ellen. De kedden kora délután ennek az ellenkezőjéről számolt be Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke.

– A tragikus körülmények között elhunyt lengyel államfő búcsúztatására szombaton kerül sor, a temetés pedig vasárnap lesz, ezzel összefüggésben a Lengyel Motorsport Szövetségben az a döntés született, hogy egyetlen versenyt sem rendeznek meg ezen a hét végén, így elmarad a vasárnapra kiírt, Gdansk elleni összecsapásunk. Hogy mikor lesz bepótolva a múlt hét végi, és a mostani forduló, azt még nem lehet tudni, a versenynaptárban nem lesz könnyű helyet találni ezeknek, lévén a nemzetközi salakmotor események miatt ez már most is meglehetősen zsúfolt. Nekünk a jövő héten vasárnap – elviekben – az 1. fordulóban elmaradt meccsünket kellene pótolnunk, a Rzeszów ellen, de mivel ez egybeesik a junuior világbajnoki selejtezővel, amelyben két versenyzőnk, Tabaka József és Lőrincz Attila is érdekelt, ráadásul úgy tudom, hogy ellenfelünk csapatából is utazna versenyző erre a németországi meccsre, így közel sem biztos, hogy a jövő héten vasárnap lesz az első versenyünk.

Amennyiben a jövő héten sem kezdi meg szereplését a lengyel I. ligában a miskolci együttes, ez esetben a versenykiírás szerint a 4. fordulóra, május 2-ra kiírt, a Lokomotiv Daugavpils elleni idegenbeli találkozón mutatkozhat be a Speedway Miskolc együttese.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása