A salakmotoros lengyel II. liga 12.
fordulójában a Speedway Miskolc a KMZ Redstar
Lublint győzte le.
Olvasónk
képei: ![]()
A hazaiaknál az előzetesen megadott
összeállításhoz képest
kimaradt a csapatból a cseh Adrian
Rymel, bekerült viszont az osztrák
Manuel Hauzinger és az orosz
junior, Sergej Karachintsev.
Utóbbi az első futamban, a juniorok
versenyében hamar egyedül maradt, mert a
rajt előtt Lőrinczet
szalagérintés miatt
kizárták. Amikor pedig elindultak a
versenyzők a miskolci a második
helyre lőtt ki a start után, és
mivel az első kanyar után
hátrafordult, esélye sem maradt, hogy
utolérje Klimeket (2-4).
A második menetben
Szatmári remekül rajtolt,
Magosi ellenkezőleg -
utóbbi nem tudott pontot szerezni, előbbi
pedig futamsikernek örülhetett (5-7). A
harmadik csatában egy körrel a vége
előtt T. Rempala, Darkin, Stichauer,
Vlasov volt a sorrend, de négy
kanyarral a vége előtt Stichauer
kicsúszott, a mögötte jövő
Vlasov pedig fennakadt rajta,
és ő is elesett.
A vezetőbíró – a
kórházba szállított -
Stichauer kizárása
mellett újra indíttatta a futamot. Az
ismétlés után semmi nem
változott, ugyanaz volt a sorrend, mint a
félbeszakadás előtt, de az
utolsó kanyar után T.
Rempala meglökte a centikkel
mögötte motorozó
Darkint, aki nem esett el. A
vezetőbíró elégnek
látta figyelmeztetni a lublini
versenyzőt, aki így futamsikert
könyvelhetett el (8-10).A folytatásban
Hauzinger kasszírozott 3
pontot, de csapattársa,
Lőrincz csak negyedik lett.
Az ötödik futam után, amikor az
első hazai kettős győzelemnek
örülhetett a magyar tábor,
Darkin mögött
Vlasovot intették le a
célban, először vezetett az SM
(16-14). A hatodik etapban a sérült
Stichauer helyett
Messing jött ki, majd
miután Lőrincz
másodszor is szalagozott, ismét
kizárták. Most volt juniorkorú,
Karachintsev
személyében, aki menjen a helyén.
Sokat nem tudott hozzátenni, a harmadik
körben a palánknak csúszott, de
esése után volt olyan gyors, hogy kitolja
a pályáról a gépét,
ezzel megmentve a csapatot az
újraindítástól,
Hauzinger sikere mellett (19-17).
Ezt követően Magosi
győzelmével és
Szatmári második
helyével ismét kettős hazai siker
született, aztán egy Hauzinger-féle
szokásos futamgyőzelem mellett 3-3 lett a
nyolcadik menet, mert a becserélt Karachintsev
utolsóként ért célba
(27-21).
Darálás
A 9. és 10. menetben kettős hazai siker
lévén megléptek a hazaiak,
előbb Szatmári, Magosi,
majd Vlasov, Darkin volt a sorrend az
élen (37-23), aztán két sima
SM nyerés következett, amikor
Magosi győzelme mellett
Hauzinger harmadik lett, majd pedig
Vlasov győzelme mellett
Lőrincz szerzett egy pontot
(45-27). A 13. futamban J. Rempala
jokerezni jött ki, és az élen is
motorozott, amikor üldözői
közül Darkin belerongyolt a
palánkba. Az orosz fiút
kizárták, mentő vitte el, a
levegővel töltött műanyag
palánkvédőt ki kellett
cserélni, ezért állt egy ideig a
meccs.
A megismételt futamban
Szatmári az első kanyar
után kitűnően kígyózott
az élre, és mivel a jokerező
J. Rempala csak a hátát
nézni a futam végéig, 3-5-ös
részeredménnyel ért véget
ez a négy kör (48-32). Az utolsó
két csata előtt minden eldőlt, az,
hogy a győzelemért járó 2
pont a hazaiaké lesz, míg az
összevetés jobbjának
járó bónuszt a lubliniak
kapják. De a végére még
maradt két szép hazai futamsiker,
előbb Vlasov sziporkázott,
majd a vasárnap bombaformában
motorozó Szatmári sikere
szólt nagyot a végén, aki a
két Rempalát
utasította maga mögé (55-37).
Tények |
Speedway Miskolc: KMZ Redstar Lublin: J. További
|
– Kolodzey Tamás -