A salakmotoros lengyel II. liga négy
közé jutásért rendezett
párharc vasárnapi
visszavágóján nem jutott
szóhoz a miskolci együttesben az
orosz Siemen Vlasov, aki
családi gyász miatt nem tudott jelen
lenni az összecsapáson, így
honfitársa Szergej Darkin
került be a helyére a csapatba.
Az első meccsen négy pontos előnyt
szerzett opolei gárdából
Fleger reagálta túl az
első futamot azzal, hogy a második
kanyarban ráhúzta a motorját
Tabakára, aki így
elesett, de vendég versenyző sem
járt jobban, ráadásul esése
után ki is zárták az újra
rajtolásból. A junior
ismétlésben Tabaka rajt
cél győzelmet aratott,
Gavenda jól fogta a
második helyet, Ago meg
örülhetett, hogy célba ért,
mert egy körrel a vége előtt lelassult
a gépe és lemaradt (5-1). A
második menetben újabb jó hazai
rajt után Hauzeinger és
Magosi sorrend révén
újabb kettős hazai siker született,
amihez az is kellett, hogy a két opolei
félkör után egymást
akadályozza a haladásban (10-2). A
harmadik csata Holubnak is csak
két kanyarig tartott, miután
kicsúszott kizárták. Az új
rajtot követően Darkin
nagyon jól ment, mögötte
Bondarenko repesztett a cél
felé, de két kanyarral a vége
előtt túlhúzta a kormányt,
elesett, így Szatmári
elment mellette. A lengyel fiú azonban
felpattant és egy pontért bekocogott a
célba a motorját tolva (15-3). A negyedik
menetben Rymel győzelme és
Tabaka második helye
után a negyedik 5-1-es részsikerét
aratta a miskolci gárda (20-4). Az első
pályakarbantartás után ott
folytatták a hazaiak, ahol abbahagyták,
Szatmári az első kanyar
után kívülről az élre,
Darkin belülről a
második helyre motorozott, és így
is értek célba (25-5). A hatodik futamban
Bondarenkót jokerezni
küldték ki,
Gavendát pedig taktikai
csereként Tabaka helyett. A
jokores csupán egy pontot duplázhatott,
mert mindkét miskolci előtte végzett
Rymel győzelme mellett. Az
újabb megméretésben
Hauzingert szalagozás miatt
,,eltanácsolták” a rajttól,
helyette Dubinin jött ki, aki
Ago esésének
köszönhetően a harmadik helyre futott
be, miközben ezúttal is hazai
futamsikernek, Magosinak tapsolhattak
a nézők (34-9). A nyolcadik elején
Zielinski bukott, csapattársa,
Kononov nem tudta kikerülni,
és átesett rajta. A fekvő helyzetbe
került két opolei közül
Zielinski nem lehetett az új
rajtnál a kizárása miatt. Sok
öröme Kononovnak sem volt a
folytatásban, mert a második körben
saját hibájából bukott,
emiatt őt is kizárták. A nyolcadik
futam harmadik rajtjánál már csak
két miskolci volt jelen, az ,,öröm
motorozást” Tabaka nyerte
Rymellel szemben (39-9). A
kilencedik futamban Holub helyett
Rembas jött ki, de mivel
szalagozott, így egy métert sem tett meg
úgy zárták ki.
Ago lett a csere cseréje,
és miután Hauzinger
kicsúszott és kizárták,
biztossá vált, hogy pontszerző lesz.
A kilencedik menetet, a harmadszori rajtrácsra
motorozás után Magosi
nyerte, nem simán, mert Ago
meglökte amikor az élen ment, így
visszaesett a harmadik helyre, és innen
,,állt fel” a miskolci. A tizedik
Szatmári és
Chechowitz csatáját
hozta, és nem szakadt meg az SM
győzelmi szériája, miközben
Dubinin egy pontot szerzett (46-14). A
11.-ben sem ment minden simán: előbb a
Zielinski cseréjeként
bejött Chechowicz szalagozott, az
újabb rajtja Ago jött ki,
így ő is közelről
láthatta, hogy miért esett el
Bondarenko. A
vezetőbíró szerint ebben
Magosinak volt szerepe, így
őt kizárták, csapattársa,
Rymel azonban kivágta a rezet,
futamot nyert (49-17). A 12. menetben megszületett
a nap első vendég győzelme,
Kononov révén, aki
sorrendben Szatmárit és
Tabakát előzte meg
(52-20), majd a rá következő
csatában Darkin az
utolsó körben húzta maga
mögé Chechowiczot,
míg Hauiznger a harmadik lett
(56-22). Az utolsó előtti menetben
először szerzett több pontot a
vendég gárda, mert
Kononov második
futamsikerénél Darkin
második, Magosi pedig csak a
negyedik lett. A szürkületbe
húzó verseny végén, a 2
óra 45 perces verseny
zárásaként Rymel
sikere és Szatmári
,,ezüstje” mellett ismét kettős
SM sikernek örülhettek a
nézők.
Jegyzőkönyv |
Rájátszás, Speedway Miskolc –
Speedway Miskolc: Kolejarz Opole: Összesítésben: |
Tényszerűen |
A Orzel Łódź – KMZ Redstar Lublin – KSM Az elődöntő KSM Krosno – Orzel KMZ Redstar Lublin – Speedway |