Miskolc – Újra napirenden a téma: a
népkerti pályán zajló
salakversenyek túl hangosak, legalábbis a
környékbeli lakók szerint.
Az önkormányzat elrendelte a
zajszintmérést, amit az
elkövetkező 2-3 versenyen minden
környező lakóterületről
elvégeznek a szakemberek.
Mintegy 300 ezer forintot különített
el a miskolci önkormányzat a
Miskolc-népkerti salakmotor-versenyek
zajszintmérésére. Erre
azért van szükség, mert a
környékbeli lakók hangosnak
találják a salakmotorokat.
Legalábbis egy részük ezért
lépett fel, jóllehet ’62 óta
rendeznek itt motorversenyeket. Megint mások
megszokták már a zajt és a port,
beismerve azt is: tudták, hova
költöznek… Az utóbbiakhoz
tartozókat „csak” az zavarja, hogy
eldurvult a szurkolók mentalitása, akik a
családi házak
kerítésére is felállnak, a
környező bérházak
tetejére felmásznak… – az
erről szóló korábbi írásunkat
ITT elolvashatja. Az ügyben korábban
aláírásgyűjtés is
indult, s a salakmotort támogatók
száma túlszárnyalta az
ellenzőket – szóval ügy lett a
zajból. És most még inkább
az van, mert nemrégiben az
ügyészség utasította a
miskolci önkormányzatot a
zajmérés
elvégeztetésére.
A határozat jogerőssé
válását követően, vagyis
a hónap második felében
megkezdődik a mérés, amire
akkreditációval rendelkező
szakértőket kérünk fel – mondta
portálunk kérdésére
Pápai Zoltán, az
önkormányzat környezetvédelmi
osztály vezetője. – A mérés
2-3 versenyen keresztül zajlik majd, ugyanis
valamennyi környező
lakóegységből megmérik a
zajszintet, s ehhez nagyjából ennyi
idő, illetve verseny szükséges.
A mérést követően már
biztonsággal tudni lehet valóban
határértéken túli a
salakmotorok keltette zaj. Ha így lesz,
akkor a vonatkozó jogszabályban foglalt
képlet alapján (ami több szempontot
vesz figyelembe, így például a
túllépés
mértékét) kell kiszámolni a
bírság mértékét.
Pápai Zoltán
elmondása szerint, több százezer
forintos összegről is szó lehet.
Kapcsolódó cikkek:
“Mi lesz a
népkerti salak
stadionnal?”
Tart a népkerti ingatlan
megvételére vonatkozó
ajánlatok vizsgálata.
Salakmotorpálya vagy
bevásárlóközpont
Miskolcon?
Régóta zajlik a vita
arról, hogy mi lesz a népkerti
BVSE pálya sorsa: eladják-e, vagy
sem, s ha igen, mit szólnak majd a
környékbeliek, ha éppen
bevásárlóközpont
épül a salakmotorpálya
helyén?