2009.08.13 13:12; Frissítve: 2009.08.13 13:12


Az SM-nél számítanak a szurkolókra

Az SM-nél számítanak a szurkolókra

Rendkívül fontos meccs vár
Szatmáriékra vasárnap 17
órától a Népkertben.


Négy ponttal, 47-43-ra kikapott múlt
vasárnap a lengyel salakmotoros II.
liga rájátszásának
első körében a Speedway
Miskolc
együttese, tehát olyan
minimális hátrányban vannak
Magosiék, ami ledolgozható a most
vasárnapi (kezdés: 17 óra),
népkerti visszavágón. Az
együttesek már megnevezték a
versenyen induló salakmotorosok
névsorát: a Kolejarz Opole a
tervek szerint az Igor Kononov (1),
Kamil Zielinski (2), Ilja
Bondarenko
(3), Roman Iwanov
(4), Adam Czechowicz (5),
Kamil Fleger (6) csapattal veszi fel a
harcot, míg a miskolciak Manuel
Hauzinger
(9), Magosi Norbert
(10), Szatmári
László
(11), Siemen
Vlasov
(12), Adrian Rymel
(13), Tabaka József (14)
felállásban húzzák majd a
gázt (A szabályok
értelmében a leadott névsorban a
csapatok nem kötelesek megadni a második
számú junior versenyző, és a
8/16 tartalékhelyen induló versenyző
nevét. A megnevezett rajtlistában
továbbá a verseny megkezdése
előtt két helyen lehetséges
módosítani, azaz másik
versenyzőt nevezni).

Teljes
erővel


A leadott neveket böngészve
– és az elmúlt két
opolei összecsapást ismerve
– vélelmezhető, hogy a
lengyelek csatasorba
állítják a két
skandináv húzóemberüket, a
svéd junior Christian Agot,
illetve a dán felnőtt Ulrich
Ostergaardot. Roman
Iwanov
 indulása
úgyszintén erősítést
jelenthet az opolei csapat
számára. A miskolci csapat
teljes erőbedobással készül a
versenyre, a cseh idegenlégiós
kiválóság, Adrian
Rymel
 is visszaigazolta indulási
szándékát, és
vasárnap a csapat rendelkezésére
tud állni.

– Az opolei
„oroszlánbarlangban” telt
ház, fergeteges hangulat várta a
miskolci csapatot. A mostani
visszavágón mi is nagyon
számítunk saját
szimpatizánsaink és szurkolóink
buzdításra, ami továbbjuttathatja
a csapatot a Liga-sorozat négyes
döntőjébe – mondta
Jacsó Tibor klubelnök.
– Annak érdekében, hogy ezt a
sportprogramot a családok is könnyebben
megtekinthessék, a 14 év alatti
gyermekeknek, továbbá 60 év
feletti korosztálynak ingyenes a
belépés.

Jegyárak

Állóhely: 2000 Ft.

Ülőhely (start tribün): 3000
Ft.

Gyermekeknek 14 éves korig,
és az idősebb
korosztálynak 60 éves kor
felett a belépés ingyenes (A
személyi igazolvány
felmutatása kötelező!).
Kapunyitás 15.30-kor.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása