2010.01.28 07:07; Frissítve: 2010.01.28 07:07


Ausztrál juniort igazolt az SM

Ausztrál juniort igazolt az SM
A Speedway Miskolc salakmotor csapata Justin Sedgment szerződtette a lengyel I. ligára.

salakmotoros lengyel I. ligában való indulásra a tavalyi évben szerzett jogot a Speedway Miskolc csapata, miután bajnoki címet nyert a II. liga küzdelemsorozatának végén. A miskolci együttesnek január 31-ig kellene a 2010-es szereplésével kapcsolatos nevezési feltételeket teljesítenie a Lengyel Motorsport Szövetség felé, és ezen napig kellene megneveznie azt a versenyzői keretet, akiket a 2010-es szezonban szerepeltetni kíván. Mivel ez a nap vasárnapra esik, így a szabályok értelmében legkésőbb hétfőn, azaz február 1-jén színt kell vallani.

Bár a Speedway Miskolc eddig hivatalosan még egy versenyzőjét sem nevezte meg, az egyik nagy látogatottságú lengyel sport honlapon napvilágot látott, hogy az ausztrál Justin Sedgmen a miskolci klubnál folytatja pályafutását.

– Elnézést kérünk szurkolóinktól, nem azért nem adtunk hírt erről, mert a titkolózás az életünk, hanem ezért, mert várunk arra, hogy biztosan kijelenthessük, hogy van jövője a Speedway Miskolcnak – mondta Jacsó Tibor a miskolci klub elnöke.

– Már tényleg csak néhány óránk van a nevezési hátáridő lejártáig, de még bizakodunk, reméljük, hogy folytatni tudjuk a szereplést. Ennek érdekében tettünk bizonyos lépéseket, a csapat keretét gyakorlatilag kialakítottuk, de addig nem látom értelmét nyilvánosságra hozni a neveket, amíg nem látunk tisztán. De most inkább arról ejtenék néhány szót, hogy ki is az a fiú, akinek a szerződtetése napvilágot látott. Justin Sedgmenre junior versenyzőként számítunk, az ausztrál fiú hazájában a második legjobb fiatal motorosnak számít, a junior világbajnok Darcy Ward mögött. Mint sokan mások, így ő is, az új-zélandi Ivan Mauger iskolájában tanult, csiszolódott. Európába, a lengyel Extraligában szereplő Unii Leszno csapatához az egyik nagy pártfogója, honfitársa, Leigh Adams közvetítésével került. Tavaly 1+1 éves szerződést kötött Sedgmen a lesznóiakkal, akik most elengedték, ugyanis ott olyan juniorok vannak, akik mellett sem sok lehetőséghez jutott a tavalyi évadban. Ausztrál juniorunk ebben az évben az angol ligában, a birminghamieknél is versenyez majd, és reményeink szerint nálunk is, ezért írtunk vele alá szerződést.

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Lee Richardsonra emlékeztek Miskolcon
Miskolc - A miskolci népkerti salakmotorpálya depójában tartottak megemlékezést a vasárnap elhunyt Lee [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés