2010.04.16 17:02; Frissítve: 2010.04.16 17:02


A halasztott meccset is elhalasztották

Az 1. fordulóból elsőre – az akkori eső miatt – a jövő hét végére elhalasztott, Marma Hadykówka Rzeszów elleni hazai meccset augusztus 1-jére tették át, arra az időpontra, amikor a két együttes a lengyel városban mérkőzött volna meg egymással.

Történt mindez azért, mert az egyeztetések során a két klub megállapodott arról, hogy megcserélik a pályaválasztói jogot, így kettejük első összecsapását Rzeszówban rendezik meg, mégpedig június 13-án. Azt ezt megelőző napon Miskolcon egyéni világbajnoki kvalifikációs versenyre kerül sor a miskolci klub rendezésében, de ez nem lesz akadálya annak, hogy egy nappal később kiálljanak a 283 km-re lévő rzeszówi versenypályán.

Gdansk: július 4.

Mint ismert: az SM 2. és 3. fordulóra kiírt meccseit a lengyel államfő halála és temetése miatt elhalasztották, így ezeknek a párharcoknak is új időpontokat kell keresni. A 3. fordulóra kiírt Lobos Wybrzeze Gdansk elleni hazai összecsapásnak már sikerült találni, a lengyel csapat július 4-én érkezik Miskolcra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Speedway Miskolcnak már csak a poznani vendégjátékára kell időpontot találni.

Bemutatkozás

Mindezek után annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy május 2-án, a Lokomotiv Daugavpils vendégeként motorozik először a lengyel I. ligában a miskolci csapat, míg az első miskolci összecsapására május 9-én (vasárnap) kerülhet sor a Népkertben, amikor a Speedway Miskolc gárdájának a RKM ROW Rybnik csapata ellen kellene pályára lépnie.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása