Harry Susemihl A múlt szombati salakmotoros junior
világbajnoki elődöntő előtt
Harry Susemihl, német speedway fanatikussal
beszélgettünk. Arról is, hogy
szép summát adna egy-egy régi
műsorfüzetért. Hát adott!
A 48 éves rostocki postás négy
miskolci salakmotoros műsorfüzetet (1965.
május 9.: Egyéni vb selejtező, 1968.
május 5.: Egyéni vb selejtező, 1969.
május 11.: Egyéni vb selejtező,
1980. április 27.: Páros vb
selejtező) keres immár három
esztendeje Magyarországon és szerte a
világon. Cikkünk után viszont
háromra csökkent ez a szám.
Éjfélkor
hívták
”Pénteken éjfélkor
Budapestről hívtak azzal, hogy a Borsod Online
salakmotoros aloldalán olvasták a rólam szóló cikket
és azt, hogy programfüzeteket
keresek.” – árulta el
Harry.
„Nos, a budapesti úr elmondta, hogy az
1980-as füzet meg van neki, szombaton reggel
legyek Pesten. Leinformáltam a füzetet,
hogy ne fussak lyukra, majd hajnalban elutaztam a
magyar fővárosba. Ott annak a rendje
és módja szerint találkoztunk
és megvásároltam a 29 évvel
ezelőtti miskolci programfüzetet a
megbeszélt és az általam
megajánlott 100 ezer forintért. A
vevőről annyit kell tudni, hogy húsz
esztendeje él Budapesten, ám előtte
miskolci volt és járt a salakmotor
versenyekre. A miskolci, borsodi híreket ha
teheti, azóta is figyelemmel
kíséri. Nagyon örülök,
hogy sikerült hozzájutnom a miskolci
relikviához!”
PROGRAMFÜZETEK KERESTETNEK! |
| Harry Susemihl továbbra is keresi a neki még hiányzó három miskolci programfüzetet. Amit keres: 1965. május 9.: Egyéni vb selejtező, Miskolc – 500.000 Ft(!) 1968. május 5.: Egyéni vb selejtező, Miskolc – 250.000 Ft 1969. május 11.: Egyéni vb selejtező, Miskolc – 250.000 Ft Aki segíteni tud, értesítse a gezuska@freemail.hu címen, vagy a 06/20/451-8218-as telefonszámon. |