2009.05.7 14:03; Frissítve: 2009.05.7 14:03


229 kilométer és 2 pont

229 kilométer és 2 pont

Ezen a hét vasárnap, a ,,közeli”
Krosnóban repesztenek a Speedway Miskolc
salakmotorosai.


A salakmotoros lengyel II. liga 5.
fordulójában vasárnap 17
órától a KSM Krosno
vendége lesz a Speedway Miskolc
csapata. 229 kilométer és 2 pont
választja el egymástól a
két csapatot. Előbbi a két klub
városa közötti távolság,
utóbbi a bajnoki pontok közötti
különbség, ami a miskolciak
javára mutatkozik. A
távolságról Jacsó
Tibor,
a Speedway Miskolc elnöke
annyit mondott, hogy a hozzájuk legközelebb
lévő lengyel ligás
csapatnál legutóbb is otthon
érezhették magukat, ugyanis sok
magyar salakmotor barát
kísérte el a csapatot.

Elkísérik


– Nagyon jó érzés volt, hogy sokan
eljöttek, az ilyenek adnak erőt ahhoz, hogy a
nehézségek ellenére
csináljuk tovább azt, amit
elkezdtünk – mondta Jacsó
Tibor
. – Úgy tudom, most sem
leszünk egyedül, sok helyről hallottam,
hogy drukkereink közül többen
autóval kirándulnak el Krosnóba.
Igyekszünk majd a kedvükben
járni.

A Speedway Miskolc csapatának a
korábbi krosnói
kirándulási közül volt, amelyik
nagyon jól sikerült, hiszen
győzelemért járó pontokat is
hoztak már haza a lengyel
városból.

– A tabellán, a Lódz
mögött nagyon kiegyensúlyozott a
mezőny – kezdte fejtegetését
Jacsó Tibor. – Ez
azért van így, mert a lódziakon
kívül eddig még egyik csapatnak sem
sikerült idegenben pontot szereznie. Aki ezen a
téren előre tud lépni, az a csapat
tapadni tud majd a tapadni a listavezetőre. Nem
lennék szomorú, ha ez nekünk
sikerülne, már csak azért sem, mert
a következő, a május 31-i
fordulóban szabadnaposok leszünk, és
ez ugye azt is jelenti, hogy nem lesz módunk a
pontgyarapításra, legközelebb csak
június 11-én, ugyanis a rá
következő fordulót ekkor rendezik meg
a ligában.

Elv

Jacsó Tibor elmondása
szerint, a ,,győztes csapaton ne
változtass” elv alapján, a
múlt vasárnap a Pilát 19
pontos különbséggel legyőző
csapat motorozik majd Krosnóban. Vagyis
a két magyar, Szatmári
és Magosi mellett a két
orosz pontgyáros, Vlasov
és Darkin, valamint az
osztrák Hauzinger lesznek a
felnőtt versenyzők, a junioroknál az
ukrán Cukanovon
kívül további két magyar
fiú, Tabaka és
Kovács R. várja a
bevetést.

A Borsod Online internetes portálon, ahogy a
Speedway Miskolc korábbi liga meccseit,
így a mostanit is nyomon követhetik a
salakmotor szerelmesei. A vasárnap 17
órakor kezdődő, KSM Krosno elleni
idegenbeli összecsapást a www.boon.hu
oldalon élőben közvetítik.

A lengyel II. liga
állása


1. Orzel Lódz 4 3 1 – +62 7

2. Kolejarz Rawicz 3 2 – 1 -8 4
3. Speedway Miskolc 4 2 – 2 -15
4


4. Speedway Polonia Piła 4 1 1 2 -14
3

5. KMZ Redstar Lublin 3 1 – 2 +15 2

6. KSM Krosno 3 1 – 2 -2 2

7. Kolejarz Opole 3 1 – 2 -38 2

Megjegyzés: a csapatok nevét
követően, a lejátszott
mérkőzések száma
után sorrendben a győzelem,
döntetlen, majd a vereség
látható, amit az összes
lejátszott meccsek
pontkülönbsége követ,
míg a legutolsó szám a
helyezésekben rangsoroló
összpontszám.

A salakmotoros lengyel II. liga 5.
fordulójának
párosítása: KSM Krosno
– Speedway Miskolc, KMZ Redstar
Lublin – Speedway Polonia Pila,
Kolejarz Rawicz – Kolejarz Opole,
szabadnapos: Orzel Lódz.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása