2010.09.1 14:57; Frissítve: 2010.09.1 14:57


Tankcsapda: a Sziget-koncert „egy az egyben”

Tankcsapda: a Sziget-koncert „egy az egyben”
Debrecen, Budapest – A Tankcsapda rendhagyó kiadvánnyal lép közönsége elé hamarosan, s a megjelenést szintén nem mindennapi eseménnyel: tetőtéri koncerttel ünnepli aznap.

Eddig még nem „tapasztalt” kiadvánnyal készül közönsége elé lépni a Tankcsapda: szeptember 16-án jelenik meg a tavalyi, húszéves jubileumi Sziget-koncerten készített felvétel, az első olyan képanyag a zenekar történetében, mely egy teljes koncertet, az est összes dalát tartalmazza. – Valóban, az eddigi koncertkiadványaink mindig az estek több-több pillanatából összeállítva, ilyenformán az adott buli keresztmetszetét megjelenítve készültek, a mostani felvételen azonban kompletten szerepel a tavalyi Sziget-koncert, épp ezért dupla DVD-n jelenik meg – erősítette meg érdeklődésünkre a napokban Lukács László, a zenekar frontembere.

 

Rendhagyó koncertre készülnek a Tankok

 

Mint közben kiderült, a Tankcsapda a rendhagyó kiadvány megjelenését szintén nem mindennapi eseménnyel ünnepli aznap: Budapest felett, egy speciális, „tetőtéri” hangversennyel lepi meg az egyik kereskedelmi rádió játékában kiválasztott rajongókat. A Tankok az Andrássy úton, az Alexandra palota tetején adnak élő koncertet.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Zene
A francia Dirtyphonics, valamint a Republic és a Kistehén is fellép a Félszigeten
    Bukarest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A francia Dirtyphonics, valamint a magyarországi [...] tovább »
Ifjú tehetségek hangversenye a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral
Nyíregyháza - A Vikár Sándor Zeneiskola és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar a múlt évben először megrendezett [...] tovább »
Dalfesztivál és gumibot Bakuban
Egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál  nyitánya előtt két ellenzéki tüntetést is erőszakosan oszlatott [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Ironikus dal Európáról
Gulyás István, az MTI tudósítója jelenti: Baku, 2012. május 22., kedd (MTI) - Alternatív zene és ironikus [...] tovább »
Adele és a LMFAO vitte a prímet az idei Billboard Music Awards-on
London, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés