2010.01.15 22:04; Frissítve: 2010.01.15 22:04


Szép őszt zárt a Tiszalúc

Szép őszt zárt a Tiszalúc

Tiszalúc – 44 év után jutott 2008
nyarán a megyei I osztályba az NKSE
Tiszalúc labdarúgó csapata.


Az egész 2008/2009-es bajnokság
során a kiesés ellen hadakoztak. Az
utolsó mérkőzésen
végül sikerült meghosszabbítani
tagságukat az elitben.  A 2009. őszi
szezonban azonban nagyon jól szerepeltek.


17 mérkőzés után – vagyis a
hivatalos őszi szezon végén – 2.
helyen zártak. Az előrehozott tavaszi
nyitányon kikaptak és az
élmezőny sűrűsége miatt
jelenleg 6. helyről várhatják a
folytatást. Majdanics
Péter
edzővel az ősszel
lejátszott 18 mérkőzést
vontuk górcső alá.  

Megerősítették a
keretet

- Miután az utolsó
fordulóban sikerült kiharcolni a
bennmaradást értékelnünk
kellett a magunk mögött hagyott szezont.
– kezdte mondandóját a
tiszlúciak edzője
. -
 Egyértelművé vált, ha
nem tudjuk megerősíteni keretünket
újra nagyon nehéz évad elé
nézhetünk, amelyben ismét a
fejünk felett lebeghet majd a kiesés
réme. Több játékos is
távozott, volt aki azért, mert nem volt
biztosított számára a rendszeres
játéklehetőség, volt aki
azért került ki a keretből, mert nem
élt a kapott lehetőséggel és
nem igazán érezte át a
súlyát a magasabb osztály
által támasztott
követelményeknek. Próbáltunk
célirányosan posztokra igazolni és
a hátunk mögött hagyott 18
forduló azt bizonyította: jó
döntéseket hoztunk.

Az
elvárásoknak megfelelően


A szakvezető elmondta, hogy a sikeresnek
mondható őszi idény ellenére
nem lehetnek elégedettek.  Intő
példa számukra, hogy az elmúlt
bajnokság őszi 6. helyezettje az
idény végén búcsúzni
kényszerült a megyei I.
osztálytól. Jelenleg ők is a hatodik
helyen állnak.


– Visszatérve az őszre, voltak nagyon
jó periódusaink, amikor fontos
mérkőzéseket tudtunk nyerni, de a
szokásos hullámvölgy bennünket
sem került el – folytatta
értékelkését
 
Majdanics Péter. -  Ebben
a rosszabb etapban  5 forduló alatt
csupán 3 pontot szereztünk. Mégis
úgy gondolom, hogy mind a játék
minőségében, mind a
csapategység terén
előreléptünk.  Ennek legnagyobb
nyertesei a szurkolóink, hiszen
színvonalas, jó
mérkőzéseket láthatnak.
Nagyon szoros mezőnyben sikerült a
mezőny első harmadához tartozni, ahol
csupán egy-két pont választja el a
csapatokat egymástól. Így
összességében azt mondhatom, a
csapat az elvárásoknak megfelelő
teljesítményt nyújtott az
ősszel.



Nyugodt
háttér


Korábban gond volt a szponzori
háttér Tiszalúcon (is).
 Ezen a téren – az
eredményekből arra lehet következteni
– pozitív változás
történt.


– A fő támaszunk továbbra is
községünk Önkormányzata
– mondta a szakvezető -  de már
évről-évre visszatérő
kérdés a kialakult gazdasági
helyzet miatt, hogy milyen határok
között mozoghat az adható
támogatás mértéke.
Szerencsére bővült a
támogatók köre is, így
reményeink szerint biztosítva lesz az
egyesület zavartalan
működéséhez
szükséges anyagi háttér.
Komoly változásokat nem tervezünk a
téli szünetben.  Egy-két
új játékos érkezése
várható. Szeretnénk minél
több helyi fiatalt a csapatba
építeni, hiszen már az ősszel
is bizonyították, hogy lehet rájuk
számítani. Bízom benne, hogy
ők lehetnek a zálogai hosszabb távon
annak, hogy keretünk döntő
többségét helyi
játékosok alkossák a
jövőben is.

Tavasszal is az
élmezőnybe
pályáznak


Az őszi jó szerepléssel magasra
került a léc. Vajon mit vár az
edző csapatától a tavaszi
idényben?


– Szeretnénk tavasszal is a mezőny
első feléhez tartozni, ami nem
elérhetetlen célkitűzés
reményeim szerint. Számszerű
esélylatolgatásba nem szeretnék
belemenni, mert tudom, hogy a bajnokság
végjátéka mindig kiélezett
küzdelmet hoz. Az sem ismert még a
rivális csapatok milyen
erősítéseket realizálnak a
téli szünetben. Mégis bízom
benne, hogy sikerül majd megfelelni az
irántunk támasztott
elvárásoknak. Ez esetben újra
jó mérkőzéseket hozó
tavasz elé nézhetünk.


– MELÁ -



 


 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
DVTK: Hétfőn irány Törökország
A Diósgyőr maga mögött hagyja a mínuszokat, Belekben plusz 10-15 fok várja a csapatot. tovább »
Borosi emléktorna: Nem ment a KBSC-nek
A miskolci városi sportcsarnokban pénteken folytatódott a Borosi László teremlabdarúgó emléktorna küzdelemsorozata. tovább »
Egy pontot szerzett az MVSC
A női röplabda NB I-ben pénteken idegenben szerepelt az Albrecht-MVSC-MISI. tovább »
MJJSE: Ismét térdre kényszerült a Csíkszereda
A csütörtöki fantasztikus siker után a Miskolci Jegesmedvék pénteken is a Csíkszereda legyőzését tűzték ki [...] tovább »
Diósgyőri VTK vs. Balmazújváros 5-2
Miskolc - A törökországi edzőtábor előtt az utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a DVTK a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása