Sose halunk meg – bemutató a József Attila Színházban

Április 14-én mutatja be a József Attila Színház Dés László-Nógrádi Gábor-Koltai Róbert: “Sose halunk meg” című zenés játékát. Az alkotók szerdán tartottak sajtótájékoztatót a premierről.

A József Attila Színház igazgatója elmondta, az 1993-ban bemutatott film nagy találmánya, hogy feltalálta a “magyar Svejk” figuráját. Egy kisember sorsán keresztül mutatta be, hogy az élet tele van szakadékokkal, tragédiákkal, de összességében szép. Léner Péter hozzátette, a játékfilm egyértelműen Koltai Róbert filmje volt, a színpadi produkció azonban Dés László és Koltai Róbert közös műve.

A Sose halunk meg ősbemutatója december 16-án volt Szolnokon, Koltai Róberttel a főszerepben. Dés László zeneszerző elmondta, a film eszközeit a zene tudja a színpadon kiváltani, ezért lehetett csak zenés darabként színpadra állítani ezt a művet. A Sose halunk meg színpadi változatában 14 új Dés László- Nemes István dal szólal meg. A budapesti premierre elkészül a darab zenéjét tartalmazó hanghordozó is – közölte Dés László szerdán.

A “magyar Svejk” – Koltai Róbert elmondta, 14 éve mutatták be a filmet, azóta öregebb lett, ezért ma fiatalosabban játssza ezt a figurát. A Sose halunk meg társírója, főszereplője úgy fogalmazott, hogy a tuti tippről álmodó vállfaárus Gyuszi bácsi, Gyuszi Bácsi maradt, a vásznon és a színpadon is.