Friss hírek

2010.10.07. 05:59

Martin Munkácsi-képek érkeztek a Ludwig Múzeumba

<p>Martin Munkácsi kétszázötven fotójából nyílik kiállítás október 7-én Budapesten, a Ludwig Múzeumban. A munkák kedden érkeztek meg a fővárosba - mondta a Független Hírügynökségnek Bencsik Barnabás, az intézmény főigazgatója. A "Think while you shoot" (Gondolkozz, miközben exponálsz!) című tárlat január közepéig látogatható.</p>

Martin Munkácsi képeit úgy mutatják be a tárlaton, hogy tematikusan és kronologikusan is egységet alkossanak- mondta Bencsik Barnabás. Hozzátette, hogy ez nem volt igazán nehéz, mert a művész alkotásainak témái mindig korszakonként változtak. Budapesten kezdte fotós karrierjét, itt lett belőle felkapott fotóriporter. Eleinte sport- és társasági eseményekről készített képeket. Majd a 30-as években, Berlinben kezdett dolgozni, ahol egy lapnak dolgozva beutazta a világot. Néhány évvel később már New Yorkban élt, ahol forradalmasította a divatfotózást. Kivitte a modelleket a műteremből a természetbe, és különféle tevékenységek, például futás, ugrálás közben örökítette meg őket. A tárlat január közepéig látogatható a budapesti Ludwig Múzeumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!