SoKo-ügyek: helyben járás – Népszabadság

A strasbourgh-i emberjogi bíróságon kérnének elégtételt azok a magyar vállalkozások, amelyek csaknem 500 millió eurós kárt szenvedtek el a német hatóságok SoKo Pannónia és SoKo Bunda fedőnevű akciói miatt.

Hivatalosan feketemunkásokat kerestek náluk a munkaügyi razziákban, a vállalkozók viszont azt mondják, hogy a német piacról akarták kiszorítani őket, ezért jelentek meg géppisztollyal felfegyverkezett kutyás kommandósok bizonyos magyar cégek németországi telephelyén, több cégvezetőt letartóztattak. A házkutatások a magyar hatóságok engedélyével és közreműködésével Magyarországon is folytatódtak.

A SoKo Munkacsoport vezetői szerint a magyar szerveknek meg kellett volna védeniük őket, de ez nem történt meg, ezért fontolgatnak jogi lépéseket a magyar hatóságok és állam ellen. Érdemben a megalapított magyar-német kormányközi vegyesbizottság sem javította az érintett cégek helyzetét – mondják.

A német államtól egyébként félmilliárd eurót követelnek az ellehetetlenített szerződéseik után, és újra tüntetnének itthon a német nagykövetség előtt, úgy, ahogy ezt 2005-ben is tették.








hirdet�s