Sokkoló számlák a Magyar Telekomtól

Akt.:
Sokkoló számlák a Magyar Telekomtól
Budapest  (MTI) A cég kérés nélkül aktiválta a mobilinternetet, esetenként akár tíz- vagy százezres számlákat generálva az ügyfeleknek – A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) közbelépett.

Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy hivatalból vizsgálják a Vodafone és a Telenor hasonló szolgáltatásait is.
    Hozzátette: a hatóság célja az, hogy az ügyfelek minél jobb és minél olcsóbb hírközlési szolgáltatásokhoz jussanak, a lehető legnagyobb biztonság mellett. Célja az is, hogy felügyeleti jogkörében eljárva kiszűrje és megakadályozza a szolgáltatók törvénybe ütköző és fogyasztókra káros piaci magatartást.
    Az NMHH bírságot nem szabott ki, ezt csak akkor teszi, ha a Magyar Telekom nem tesz eleget a mostani felszólításnak, határozatnak.
    A szóvivő elmondta: az idén több panasz is érkezett a Magyar Telekom szolgáltatására, a hatóság pedig a vizsgálatok során megállapította, hogy a net start nevű csomag esetében nem a jogszabályoknak, az átláthatóságnak és az érthetőségnek megfelelően járt el az általános szerződési feltételek megfogalmazásakor, illetve a szolgáltatásra vonatkozó szerződések megkötésekor.
    Az NMHH-hoz 18 megkeresés érkezett, de a tapasztalat az, hogy károsultaknak csak egy százaléka fordul hatósághoz.
    A fő problémát az okozza, hogy a csomagot, a havidíjas internetcsomaggal rendelkezők kivételével mindenkinek automatikusan aktiválta a szolgáltató, aminek havi díja ugyan nincs, de a forgalmazott adatok után fizetni kell.

  A Magyar Telekom eleget tesz a hatósági határozatnak

    A NMHH arra kötelezte a Magyar Telekomot, hogy ezt követően ne aktiválja automatikusan a hangszolgáltatás mellé ezt a csomagot, illetve, ha valaki lemondja a havi díjas internetszolgáltatást, akkor automatikusan ne állítsa vissza a net start szolgáltatást.
    A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a felhasználók mindig ellenőrizzék, milyen szolgáltatást, milyen díjért vesznek igénybe belföldön, illetve külföldön romaing környezetben.
    Kérdésekre válaszolva a szóvivő elmondta, az NMHH egy közérdekű kereset benyújtását, egy mintaper indítását fontolgatja, amit ha megnyer, akkor minden károsult visszakövetelheti a pénzét ennek alapján.
    A két másik szolgáltató vizsgálata várhatóan még a nyáron befejeződik a szóvivő szerint.   A Magyar Telekom az MTI érdeklődésére közölte, hogy eleget tesz a hatóság határozatának.

Címkék: ,







hirdet�s