Sport

2015.05.12. 16:10

Putnok FC: Őrületes harcot folytatnak a Kisvárdával

Putnok - A bajnoki címért és az NB II-es tagságért küzd a Putnok FC együttese.

Putnok - A bajnoki címért és az NB II-es tagságért küzd a Putnok FC együttese.Egyre érdekesebb és izgalmasabb az NB III-as labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának küzdelemsorozata. Pillanatnyilag a Putnok FC 65 ponttal vezet a 62 egységgel rendelkező Kisvárda és a 48 pontos Hatvan előtt, a vesztett pontokat tekintve azonban egyformán állnak a borsodiak és a szabolcsiak. Még négy forduló van hátra: a Kisvárda négyszer, a Putnok azonban csak háromszor lép pályára.

Akár szombaton eldőlhet

– Éllovasok vagyunk, de ez még kevés a boldogsághoz – kezdte Koszta Péter, a Putnok FC vezetőedzője. – Két hét múlva ugyanis mi leszünk szabadnaposak, és ha akkor nyer a Kisvárda, akkor folytatódik köztünk a versenyfutás. Egy tény: ha innentől kezdve senki nem hibázik, akkor nagy riválisunk a bajnok. A papírformából és a csapatok játéktudásának ismeretéből szinte bizonyosan megjósolhatom, hogy a hatvaniak lehetnek a királycsinálók. Még mindkét gárda utazik a hevesiekhez, akik bárkit legyőzhetnek. Legszívesebben azt mondanám, hogy jó lenne, ha szombaton a Hatvan megverné a Kisvárdát, mert akkor…, de nem is folytatom.

Bárkiben joggal vetődhet fel a kérdés: miért ilyen jók a putnokiak? Erről így vélekedett a szakvezető:

– Nagyon sokat jelentett számunkra, hogy tavaly jól kezdtük az őszi idényt, amelynek csak azzal az igénnyel vágtunk neki, hogy maradjunk benn. A nyáron, amikor visszatértem a nagyok kispadjára, a vezetés csupán azt az igényt fogalmazta meg velem szemben, hogy tartsam benn az együttest, közben pedig adjak bizonyítási lehetőséget a helyieknek és a fiataloknak. Jómagam úgy gondoltam, hogy ha jó felfogásban küzdünk és kis szerencsénk is lesz, akkor a 6-8. helyek valamelyikére odaérhetünk. Aztán elkezdtük szárnyalásunkat: ezt annak köszönhetjük, hogy nagyszerű a csapatszellemünk. Nyerő típusú fiúk alkotják az alakulatot, nálunk nincsenek szájhősök, mindenki csak egy „fogalmat”, a győzelmet ismeri. Eddig az összes hazai összecsapásunkat megnyertük, itthon egyetlen pontot sem buktunk el. A sikeres első szezon után többen is azt jósolták, hogy majd tavasszal kipukkadunk, ezzel szemben folytattuk pompás menetelésünket. A téli igazolásaink is beváltak, az újak remekül hozzák magukat, akárcsak a régi alapemberek.

Hetvennégy pontjuk lehet

A Putnok FC – ha minden jól megy – 74 ponttal zárhatja a 2014/2015-ös bajnokságot, erre pedig története során még soha nem volt példa. Ha a hátralévő meccseiken egyetlen pontot sem szereznének az észak-borsodiak, akkor is toronymagasan a legjobb másodikok lesznek az NB III-ben – mindhárom csoportot figyelembe véve. A bajnok automatikusan NB II-es lesz, de a legeredményesebb ezüstérmes szerepe felértékelődik, ugyanis a licencgondok az élvonaltól a harmadik osztályig sok gazdasági társaságot és klubot kiüthetnek a „ringből”, ennek következtében a putnokiak akár másodikként is reménykedhetnek az MLSZ felkérésében.

– Már eddig is óriási eredményt produkáltunk – szögezte le Koszta Péter. – Még előttünk van a véghajrá, célunk a 9 pont begyűjtése. Azt persze tudjuk, hogy az NB III nem profi osztály, az NB II-ben viszont már nem szerepelhetünk amatőr alapon. A mondás szerint a hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember, ebből kiindulva: miénk a pálya, a többi a klubunkat irányító vezetőkre, az önkormányzatra a polgármester úrra, valamint támogatóinkra tartozik. Mert az NB II-es tagsághoz plusz 40–50 millió forintra lesz, vagy lenne szükség…

A polgármester szerint

Milyen sors vár a Putnok FC-re, ha akár bajnokként, akár legjobb, felkért másodikként tagja lenne az NB II-nek? – tettük fel a kérdést Tamás Barnabás polgármesternek, aki így felelt: „Ez a téma a szponzorok kérdése. Vannak jelentkezők, akik szeretnének a csapat mellé állni, ennek jegyében máris egyeztetésben állunk a helyi vállalkozókkal. Az önkormányzat lehetőségei végesek, de természetesen nem zárkózik el a klub további támogatásától.”


Az NB III Keleti csoport állása

1. Putnok FC 25 21 2 2 65-17 65

2. Kisvárda 24 20 2 2 81-19 62

3. FC Hatvan 24 14 6 4 54-25 48

4. Kazincbarcikai FC 24 13 5 6 38-19 44

5. Cigánd SE 25 11 7 7 38-29 40

6. Termálfürdő Tiszaújváros 25 12 2 11 30-48 38

7. Bp. Honvéd tartalék 24 12 1 11 41-23 37

8. Nyírbátor 24 10 3 11 43-44 33

9. Jászberényi FC 24 9 6 9 41-45 33

10. DVSC tartalék 24 7 8 9 37-30 29

11. Felsőtárkány 24 7 4 13 34-58 25

12. Salgótarjáni BTC 24 5 4 15 30-57 19

13. Veresegyház VSK 24 5 3 16 19-56 18

14. Hajdúböszörmény 24 5 2 17 28-52 17

15. Gyöngyösi AK 25 1 5 19 13-70 8

16. Létavértes SC visszalépett


A Létavértes visszalépett, eddigi eredményeit az MLSZ törölte és a csapatot az utolsó helyre sorolta.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!