Sokat tesznek érte, hogy haladjanak Szendrőn

Sokat tesznek érte, hogy haladjanak Szendrőn
Sokat tesznek érte, hogy haladjanak Szendrőn - © Fotó: Ádám János
Szendrő – Épül a szociális szövetkezet feldolgozó üzeme.

– A közfoglalkoztatás keretében háromszáznyolcvanöt ember már megkezdte a munkát és április végén, május elején újabb kétszáz teszi majd ugyanezt, ezen felül a MaNDA-program keretében további tizenöten dolgoznak – tudtuk meg ottjártunkkor Tomorszki Istvántól, Szendrő polgármesterétől.

Ráépülnek

– A közmunka programjaink ráépülnek a korábban megkezdettekre, a mezőgazdaságiban például a 2500 négyzetméternyi fóliasátraink nagy része idén már fűthető lesz és az önkormányzat tulajdonába kerül. Ezek szomszédságában két üvegházat is építeni fogunk, ezek újabb lehetőséget adnak a paletta szélesítésére. Az állattenyésztést is folytatjuk, a sertés, baromfi, juh és kecskeállománnyal, valamint a szántóföldi gazdálkodásunk is megy tovább. Kosárfűzet is ültetünk, mert a közmunkán belül a kézművességben is gondolkodunk.

A város vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy új elemként az önkormányzat tulajdonában lévő 11 hektáros területen energiaültetvényeik lesznek, vöröstölgyet és energiafűzet ültetnek: „Szendrő nyolc közintézményében biomassza kazánok vannak, hosszú távon ezek ellátását fogják majd biztosítani, így az energiaszámlán nyilván spórolni tud majd az önkormányzat.”

– A szociális szövetkezetünknek épül a feldolgozó üzeme – folytatta Tomorszki István. – Ebben lehetőség lesz a nemcsak a helyben, de a környékbeli településeken megtermelt zöldségek, gyümölcsök feldolgozására. Azaz készterméket tudunk majd előállítani, melyek tárolhatóak lesznek, illetve amiket „visszaforgatunk” például a közétkeztetésbe.

A polgármester arról is örömmel számolt be, hogy a 2010-es nagy árvíz óta nem működő, de a felújításon már átesett uszoda várhatóan egy hónapon belül újra elindul: „A hiányzó vízgépészethez kaptunk támogatást, és miután elkészül újra nyithatunk” – mondta.

– 12 projektünk előkészítés alatt van a következő pályázati időszakra, úgyhogy van munka bőven, de ez így van rendjén, mert csak így haladhatunk előre – mondta végül Tomorszki István.

ÉM-PA



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés