Sokáig vártak a költözésre, de megérte

Nyár elején lázas készülődés kezdődött a Nyíracsádon élő Veres Istvánéknál, előkerültek a bőröndök, utazótáskák, dobozok, zsákok, pedig nyaralásról szó sem volt.

Bármilyen tengerparti üdülésnél nagyobb eseményre készültek, 11 év várakozás után végre beköltözhettek első saját otthonukba. – Először nagyon furcsa volt, hogy a falu központjából jóval kijjebb kerültünk, de hamar megszoktuk az új helyet – kezdi a történetet Erika, a háziasszony. – Az utolsó három hét volt a legnehezebb, nem találtuk a helyünket, úgy éreztük, sose jön el költözés napja.

Hitelből fejezték be

Veresék 11 évvel ezelőtt határozták el, hogy családi házat építenek az István szüleitől ajándékba kapott telken. Többgenerációs „fészket” terveztek, a földszinten a szülők, az emeleten Erika, István meg a lányok laktak volna.

Már az előkészületek, tervrajz, hivatalos iratok is nagyon sok pénzbe kerültek, de végre 1994-ben elkezdtük ásni az alapot – magyarázza Erika –, ennek még anyósom is tanúja volt. A mama azonban sajnos még ebben az évben maghalt, s egy év múlva férjem édesapja is követte. Családi és baráti segítséggel tető alá került a ház, közfalak, nyílászárók, csatorna, kémény is megvolt, de elfogyott a pénzünk.

Veresékhez ekkor érkezett a harmadik gyerek, Dóra is; Erika gyesre került, a két nagyobbik lány iskolába járt, nehéz anyagi helyzetbe kerültek, abba kellett hagyni az építkezést. A tizenegy év alatt laktak a nagymamánál, szolgálati lakásban és albérletben is. Három évvel ezelőtt, mikor a ház, ahol albérletben laktak eladásra került, úgy gondolták nem várhatnak tovább, bele kell vágni a folytatásba.

Ekkor már évek óta mind a ketten dolgoztunk, a lányok is cseperedtek, kicsit összeszedtük magunkat, hitelt vettünk fel, kerestünk egy szakember brigádot és felvállaltattuk a hiányzó munkálatokat – fejezi be a történetet a háziasszony.

A nagylány még nem is látta

A két kisebbik lány, a 19 éves Nikolett, és a 11 éves Dóra boldogan vették birtokba saját birodalmukat. Nekik még soha nem volt külön szobájuk, hát nem csoda, hogy mindketten nagy gonddal tervezték, alakították a berendezést. Nikolett legkedvesebb bútordarabja a tükörajtós, fehér szekrény fő helyre került, hisz saját pénzéből, tavaly nyári keresetéből vette.

Dóra plüssállatai is végre kényelmesen elférnek a külön szekrényben, s végre kedvére szétpakolhatja akár a földön is kedvenc képkirakóját, már senki nem botlik bele. A legidősebb testvér (jelenleg Franciaországban tanul és dolgozik) szobáját is berendezték, az édesanya elcsukló hangon mondja, hogy Erika még nem is látta a házat. Dóra kedvesen figyelmezteti „anyát”, hogy ne sírjon, aki meg is ígéri, hogy erős lesz, de mégsem tud parancsolni könnyeinek. Zsebkendő után kotorászva csak annyit tud mondani reménnyel teli, bizakodó hangon, „ karácsonyra hazajön”.

“Eltáncolt” bicaj

Veresék nagyon boldogok új otthonukban, leginkább az emeletre vezető falépcsőre büszkék, még a papucsot is lehúzzák, ha rálépnek. Korlát még nincs a lépcső mellett, a bútorok is a régiek, de Erika már tervezi az új konyhabútort, a lányok pedig éljenzik, hogy végre a telefonukat és az internetet is bekötötték. Istvánnak a kertben és az udvaron lesz bőven tennivalója, ha munkája engedi.

Szeptembertől vége a vakációnak a „hölgyek” számára is. Nikolett főiskolás lesz, kollégiumba költözik, Dóra és édesanyja együtt járnak majd a helyi általános iskolába, ahol Erika angolt tanít. A legkisebb csemete régóta gyűjtögeti zsebpénzét egy új biciklire, hisz ezután jóval messzebbről járnak majd suliba, de a nyáron inkább tánctáborra költötte a bicaj árát. Azt mondja, jó lesz neki nagybátyja, Albi bácsi régi kerékpárja is, de ha mégsem lesz az övé, akkor sem esik kétségbe egy kis gyaloglástól.