Friss hírek

2010.12.17. 05:36

Két ember kimentettek a Dél-kínai-tengeren feborult hajóról

<p>Két vietnami halászt sikerült kihúzniuk a vízből a mentőcsapatoknak a Dél-kínai-tengeren, ahol csütörtökön süllyedt el a hajójuk, 27 emberrel a fedélzetén - közölte a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség pénteken. A hajón tartózkodó további 25 embert még mindig keresik.</p>

A "Phu Tan" névre keresztelt, vietnami zászló alatt hajózó jármű a kínai Hajnan-szigettől 185 kilométernyire nyugatra süllyedt el, a viharos tengeren. A bajba jutott hajó legénységének még sikerült elérnie telefonon a sziget hajózásbiztonsági hatóságát, hogy segítséget kérjenek, mielőtt a jármű elsüllyedt volna.

Az illetékes vietnami hatóság egyik neve elhallgatását kérő munkatársa ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az érintett jármű nem halászhajó volt, hanem egy konténerszállító, és a legénység tagjai nem halászok voltak. A tisztségviselő elmondása szerint a szélben felborult hajó hajtóműve leállt, majd víz tört be a motortérbe, végül a jármű elsüllyedt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!