Sok milliárdot vitt el az árvíz

Miskolc – Az árvíz és vihar okozta károk összege milliárdokban mérhető megyénkben.

Eddig 198 önkormányzat jelentett be összesen 290 árvíz– vagy viharokozta kárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a becsült károk mértéke 4,1 milliárd forint, tudta meg lapunk Drahos Lászlótól, az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal építésfelügyelőjétől. Mint fogalmazott, folyamatosan érkeznek az Önkormányzati Minisztérium számítógépes rendszerébe a helyhatóságoktól a kárbejelentések. Leggyakrabban az árvízvédelmi költségek megtérítését szeretnék visszaigényelni a vis major keretből, de tetemes az utakban, a közművekben vagy az önkormányzati épületekben esett kár is.

Igazolni kell

Drahos László a visszaigénylés menetével kapcsolatban elmondta: az önkormányzatok, amikor bejelentik kárukat a minisztériumi számítógépes rendszerbe, körülbelüli összeget neveznek meg. A bejelentés után 5 napon belül a katasztrófavédelem szakemberei megjelennek a helyszínen, és igazolást adnak arról, hogy valós-e a jelzett kár. Ezt követően az Államigazgatási Hivatal különböző szakemberekből álló bizottsága megy ki a helyszínre, jegyzőkönyvet vesz fel, hogy a kár valóban elemi csapásnak köszönhető-e. Az önkormányzat ezek után nyújthatja be pályázatát a vis major kerethez, ebben a pályázatban már a kár pontos összege szerepel. Az építésfelügyelő jelezte: az önkormányzatok előleghez is hozzájuthatnak még a pályázat benyújtása előtt, ennek felvétele azonban kissé nehézkesen megy, mivel 290 kárbejelentésről van szó.

Kevés lesz a keret?

A kárfelmérés ütemének gyorsítása érdekében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 17 szakembert vezényelt a megyébe, ezzel az önkormányzatok hamarabb hozzájuthatnak a szükséges igazoláshoz.

Az építésfelügyelő megjegyezte: az Államigazgatási Hivatalokat januárban úgy tájékoztatták, hogy a vis major keretben 1,1 milliárd forint van, ehhez képest csak a megyében már 4,1 milliárdnál tart a kárigény. Varga Zoltán önkormányzati miniszter azt nyilatkozta a napokban, hogy a védekezés költségeinek és a viharkárok megtérítésére jelenleg 800 millió forint áll rendelkezésre, de ha szükséges, máshonnan átcsoportosítanak.


Telefonon gyorsabb

Az elmúlt másfél hét viharos időjárása miatt keletkezett károk összege elérheti a 7 milliárd forintot – állapította meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A biztosítókhoz érkezett kárbejelentések száma már közelíti az 53 ezret, az eddig bejelentett kárösszeg pedig az 5,9 milliárd forintot. A MABISZ előzetes adatai szerint múlt hét péntekig összesen 52 ezer 689 kárbejelentés érkezett, a károk becsült értéke pedig körülbelül 5,9 milliárd forintra rúg. A gyorsabb ügyintézés érdekében a nagyobb biztosítók már átcsoportosították a kárszakértők egy részét az árvízsújtotta területekre, és a fiókok is tovább tartanak nyitva. A biztosítók mindezek mellett azt javasolják, hogy aki teheti, telefonon jelentse be kárigényét. Ezzel ugyanis gyorsítani tudja a kifizetést.


Több milliárd

Nagyobb árvízi kárt jelentett települések:

Miskolc közel 1 milliárd Ft
Edelény 650 millió Ft
Sátoraljaújhely 350 millió Ft
Szikszó 1,5 millió Ft

(Ezek az összegek csak az önkormányzati károkat tartalmazzák.)

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s